2009. február 11., szerda

1. Ez egy tipikus fénykontakta szöveg, amelyet egy felemelkedett mester vagy egy arkangyal adhatott át a közvetítőn keresztül. És úgy néz ki, hogy most már Magyarországon is beindult az Új Spiritualitás eszméinek a kontakták révén való terjesztése.
Nagyon fontos azonban, hogy megértsük: a fénymesterek csak alternatív múltat-jelent-jövőt tudnak mutatni, mert EZ a tér-időnek a VALÓDI természete! Lezárt múlt-jelen-jövő ugyanis nem létezik, csak a materialista-vallásos ember szürke agytudatában, amely ösztönösen egydimenziós dogmává, "story"-vá akarja merevíteni a multidimenziós valóságot.
Ezért ha pl. egy fénylény azt mondja, hogy majd márciusban ez és ez lesz, akkor Ő VALÓSÁGÁBAN ez már megtörtént vagy éppen most történik. De a TE VALÓSÁGODBAN CSAK ALTERNATÍV JÖVŐ, amely be is fog következni, ha tudod, hogy MÁR BEKÖVETKEZETT!!! - Remélem, világos? - Mert ha úgy teszel, hogy nem tudod ( pl. idegesen várod az eljövendő messiást ), akkor NEM FOG BEKÖVETKEZNI!

2. A Naprendszerünk VALÓDI szerkezete a materialista természettudományunk számára nagyrészt még ismeretlen ( ahogy a Földünk VALÓDI belső szerkezete is ), épp ezért a hagyományos asztrológia 7-es, majd a távcsöves megfigyelésekkel 10-sé bővült rendszere távolról sem írja le még azt a kozmikus táncot, amit a 12 ! bolygó lejt a Nap körül!
Van ugyanis 3 Plútón túli bolygó, a Nibiru, az Uni és a Cae, melyeket még nem fedeztek fel - pontosabban 1983-ban az IRAS, a világűrbe telepített infravörös távcső felfedezte a Nibirut, de ennek a felfedezésnek is, jó szokás szerint, az USA-elit letiltotta a közzétételét.
És vajon miért? Mert a Nibiru pályaelemeiből könnyen ki lehet számítani, hogy ez a Földnél 1,3-szor nagyobb bolygó - mit ad Isten! - 2012. december 21-én metszi 30 fokkal az ekliptikát!
1. Valóban Herbert Illig írta a "Kitalált középkor című könyvet. Amelynek fő tétele, hogy 614-911 között az európai történelemben fiktív eseményeket toldottak be, pl. az egész Avar-korszakot és a Nagy Károly-birodalmat is. - Amiért ezt a témát felvetettem, annak az az oka, hogy Magyarországon rögtön el kezdték terjeszteni ezt az őrültséget, főleg Pap Gábor révén. - Pap Gábor három évtizednyi tevékenysége meg külön tanulmányt érdemelne. Itt most elég legyen annyi, hogy 1981-től megkapta ( ahogy Molnár V. is ) Aczél Györgytől a három T-betű középső T-jét, vagyis dumálhat, amennyit akar, csak azt politikailag korrekt módon tegye: legyen feszültséglevezető ( mint ahogy később Csurka a politikában )! Nos, Pap Gábor már a nyolcvanas évek elején úgy jelent meg bizonyos egyetemista-értelmiségi körökben, mint egy földre szállt fél/egész -isten. Abszolút tekintélynek számított és számít ma is magyar őstörténeti kérdésekben. A Benedek nagyapós dizájn és a kétségtelenül nagy műveltség megtette a magáét: olyannyira, hogy a kilencvenes évek közepére Pap Gábor és minden nagyobb egyetemen jelen lévő bandája minden más őstörténeti irányvonalat száműzött, követve az kakadémikus történetírás haladó hagyományait.
Pap Gábor egyik legnagyobb árulása pedig éppen a H. Illig elméletének a magyarországi terjesztése volt. Hiszen ezzel P.G. is csatlakozott Avar történelmet letagadók sorához. Mert az elfogult judeo-álkeresztény szemléletmódja nem is képesítheti másra. Inkább hisz az ellenség nyelvén, az ellenség által írt középkori krónikáknak, mint a hun-magyar beavatottak nagyon világosan fogalmazott leírásainak.

2 A Nazca-vonalak azoknak a földönkivüliekNEK készültek, akik az ábrákon megjelölt csillagképekben laktak.

3. Stonehenge Földünk kilenc fő csakrapontjának az egyikén fekszik. Atlantisziak építették, és a csillagerőkre való ráhangolódást szolgálta, szolgálja.

4. A Húsvét-szigeti szobrok a késő-Lemúr civilizáció egyik utolsó megmaradt emléke. Óriás földönkívüleket ábrázolnak. Olyanokat, akik Lemúriában gyakran jöttek a Földre és tanították az akkori emberiséget. Ezek a földönkívüliek valójában "csak" kb. három méter magasak voltak és a Pleiádokról származtak.( A hosszú fül sok magasan fejlett földönkívüli fajnál anatómiai sajátosság. )

5. A negatív földönkívüli fajok legtöbbje nem az evolúció emlős szakaszában kezdett értelmes agytudatot kapni, hanem a HÜLLŐ-szakaszban. Vagyis ezek a negatív lények kikerülték az emlős-emberszabású fázist, megmaradtak hidegvérűeknek ÉS EZÉRT nem is élhetik át AZ IGAZI SZERETET érzését sem. Ellenben nagyon fejlett észtudattal rendelkeznek, sokkal fejlettebbel, mint a mai emberiség, mivel az ész kifejlődése náluk millió évekkel korábban kezdődött. Az átlag 200 I.Q.-jukkal senki sem tud versenyezni velük. Rögtön megjelennek, ahol az adott bolygó társadalma letér a szeret és a bölcsesség ösvényéről, és átveszik A HÁTTÉRBEN a bolygó irányítását. A mai földi elit az ő bábjaik - ahogy az emberiség az elit bábja.

6. Valóban 2012. december 21/22-én ér véget a Maja naptár. Utána véget ér a háromdimenziós írott történelem AZOKNAK, akik belsőleg magasabb életre vágynak. Ekkor a FELEMELKEDŐ csoportnak az az élmény fog megismétlődni, mint a történeti maják egy ÉRETT csoportjának, akik Kr. u. 843-ban a Yucatán-félszigeti városaikat elhagyva, csillaghajókon visszatértek a Maya hármas-csillagrendszer fényvárosaiba!
Tehát: Az eredeti kereszténységet, vagyis Jézus Krisztus AKTUÁLIS megnyilvánulását, ahol tudták, tűzzel-vassal irtották. A Kárpát-medencében ez a fényvallás nagyjából Géza-Isvánig maradt fenn HIVATALOSAN, míg REJTVE ( ahogy a hun-magyar rovásírás is ) a 17. századig.

Európa többi részein a tiszta krisztusi tan, a gnózis az úgynevezett "eretnek mozgalmak" keretében jelentkezett. Először a bogumilok alakítottak egy nagy gnosztikus közösséget a Balkánon kb. 900-1400 között, melyeknek szellemi vezetői segítették a 12. században a másik nagy gnosztikus birodalom, a katharok mozgalmának kialakulását Aquitániában, a mai Dél-Franciaország területén.

A kathar gnózis röpke fél évszázad alatt, kb. 1150-1200 között meghódította egész Dél-Franciaországot, sőt Észak-Spanyolországot is. A toulouse-i őrgróftól ( Aquitánia legnagyobb ura ) a navarrai őrgrófig MINDENKI áttért a kathar hitre! ( Miért hallgatják el ezt a történelemkönyvek? )

A 13. század elejére pedig - sajnos csak rövid ideig - kialakult itt egy hihetetlenül csodás birodalom: Jézus Krisztus országa a Földön! Nem szavakkal, kedves Barátaim, nem teológiai fecsegéssel, hanem TETTEKKEL, a Fény-Krisztus aktuális megnyilvánulásával!

Ha bármilyen részletet is bemutatnánk ennek a kathar szeretet-birodalomnak azt életéből, a mai, intellektuálisan nyitott ember is valószínűleg kétkedve fogadná. Miért? Azért, mert még modern vallásos ember számára is teljesen ismeretlen és idegen a MÁGIKUSAN ALKALMAZOTT KERESZTÉNYSÉG, VAGYIS A HOLT BETŰ ÉLŐVÉ TÉTELE AZ ÉLŐ JELENBEN!

Igen, kedves Barátaim, mit szólnátok ahhoz, ha a szent bibliátok egyszer nem fegyver lenne a kezetekben, amivel másokat testileg-lelkileg zsarolni tudtok, hanem mondjuk abban a pillanatban, amikor kimondjátok Jézus Kriszus nevét, az megjelenne előttetek teljes életnagyságban? ( Tehát nem egy jehovista "bűnbánati" szeánsz keretében szállna meg a "szent lélek", vagyis egy alacsony asztrális lény. )

Megmondom, mit csinálnátok: elfutnátok! Mint ahogy minden másodpercben elfuttok most is, amikor ezt a számítógépet nézitek Jézus Krisztus elől! Azért, mert a Ti Jézus Kriszus képetek, amit a hivatalos egyház alakított ki, SOHASEM FOG EGYEZNI JÉZUS KRISZTUS AKTUÁLIS MEGNYILVÁNULÁSÁVAL! És megijedtek. - Tisztelet a kivételnek.

Ugye, milyen nevetségesen hangzik, hogy Jézus Krisztus most leginkább űrhajósként van jelen köztünk? Hogy éjszaka számtalan ember emelkedik fel asztráltestben Hozzá a csillaganyahajójára, hogy tanítsa őket a magasabb bölcsességre? És hogy nappal itt járőrözik felettünk, és azért nem tud legtöbbször háromdimenziósan megjelenni, mert az emberek 99%-a, a negatív erők uralta média hatására, fél az UFO-któl?
Üdvözlet Mindenkinek! ( Folytatás )

Nos a kozmikus fénytestvériség beavatottjai már a Kr. utáni 4. század körül szembesültek azzal, hogy a Halak-korszak eredeti eszméjéből az emberiség semmit sem fog megvalósítani. Éppen ellenkezőleg: tovább fogja növelni az intellektuális agytudatából fakadó gőgjét és önhittségét, amely a bolygónk teljes megsemmisülését fogja eredményezni.

De addig még nem volt minden veszve, amíg az EREDETI KERESZTÉNYSÉG, ha elnyomva és visszaszorítva is, de még fenntartotta magát Eurázsia ritkábban lakott területein.

Meg kell azonban mondani, hogy Krisztus után csak EGYETLEN EGY olyan birodalom volt, amely az eredeti kereszténységet tette államvallásnak : AZ AVAR BIRODALOM! ( Többiek csak kisebb fejedelemségek voltak, mint pl. az ujgur-turkesztániak. )

Az Avar Birodalom ( Kr. u. 565-800 ) puszta léte, kedves Barátaim, itt Európa közepén, minden nyugati egyházi és világi hatalmasság szemében a legnagyobb botrány volt. Mert nem értették és nem is akarták megérteni, hogy MINDEN LOGIKA ELLENÉRE, hogyan jöhetett létre egy olyan társadalom, amely NEM AZ ERŐSZAKSZERVEZETEKEN ALAPSZIK, hanem a kölcsönös egymásra utaltság figyelembe vételével alakítja ki és szabályozza az emberek életét.

Ez a gyakorlatban pl. azt jelentette, hogy NEM VOLT ADÓ! Mert ahol adó van, ott kényszer van, és ahol kényszer van, ott nyomor, igazságtalanság és szenvedés van, és ahol ezek megjelennek, ott a halál, Krisztus gyilkosai uralkodnak!

Figyeltek, kedves bibliás Barátaim? Vajon Ti el tudtok-e egy társadalmat képzelni egy másodpercre is pénz és adók nélkül? El tudtok-e képzelni egy olyan társadalmat, amely a saját eszméit NE ERŐSZAKKAL terjesztené, és anyagi fennmaradását NE RABLÁSSAL biztosítaná?

Ilyen csak egy volt az utóbbi kétezer évben : az Avar Birodalom! Itt TUDTÁK, hogy az eredeti kereszténység MAGA AZ ÉLET, amely önmagát bizonyítja. - De mit jelentett ez a gyakorlatban? Azt, hogy a szeretet BELSŐ törvénye alapján ha az embereket HAGYJÁK, HOGY ÖNMAGUK DÖNTSENEK SAJÁT SORSUK FELŐL, AKKOR ÉS CSAK IS AKKOR TUD A KÖZÖSSÉGÜK IS FEJLŐDNI ÉS GYARAPODNI!

Egy példa erre: az Avar Birodalom területén voltak katolikus közösségek is, melyeket persze sohasem üldöztek és ugyanolyan jogok illették őket, mint a manicheus közösségeket. Viszont éppen a teljesen más ideológiai alap miatt, a katolikus egyházi vezetők szervezetük fenntartása érdekében adót, tizedet vetettek ki a saját közösségükre. Mégis megdöbbenve tapasztalták, hogy hozzájuk képest a manicheus közösségek háromszor-négyszer nagyobb ADOMÁNYT gyűjtöttek össze, még hozzá TELJESEN ÖNKÉNTESEN!

Mert a nem az eredeti kereszténység szellemiségében élők nem is érthették, hogy a szeretet, az élet, A SZABADSÁG és a bizalom egymással felcserélhető fogalmak. Nem üres teológiai eszmefuttatások. Ha valaki ugyanis ÖNKÉNT ÉS ÉRDEK NÉLKÜL kinyilvánítja, hogy valamelyik közösséghez akar tartozni, akkor AZONNAL MEGVAN MINDEN, AMI ENNEK A KÖZÖSSÉGNEK AZ ANYAGI-LELKI-SZELLEMI FENNMARADÁSÁHOZ SZÜKSÉGES!

Ez volt az eredeti kereszténység második nagy misztériuma. ( Az első az eredeti tiszta Fény megjelenése a templomaikban. ) Emiatt tudott az egyiptomi és manicheista gnózis évszázadokig fennmaradni az észak-afrikai, az arab-szír és a közép-ázsiai sivatagokban. ( A Turfán-oázis még a Mongol Birodalom idején is manicheista központ volt, melyet a „barbár” mongolok is annyira tiszteltek, hogy szent területté nyilvánították, amelybe csak cipőt levéve és a földet megcsókolva lehetett belépni! - És ehhez csak annyit kellene még hozzáfűzni, hogy az eredeti kereszténység fényét MINDEN barbár nép AZONNAL felismerte és egy ösztönös tiszteletet váltott ki belőle, ha nem is tudták megérteni, hogy miről is van szó. A sötétség uralma alá került európai népek vezetői viszont RÖGTÖN TUDTÁK, hogy miről van szó, ezért azonnal ÖSZTÖNÖS GYŰLÖLETET váltott ki belőlük a gnózis.

Az Avar Birodalom itt Európa szívében ezért volt majd 250 évig a legnagyobb botránykő. Ezért volt a legfontosabb, mind az egyházi, mind a világi hatalmasságoknak, hogy ennek a birodalomnak még az emlékét is eltöröljék, mind az írott történelemből, mind a kollektív emlékezetből!

Amikor Nagy Károlynak és fiának a seregei, csellel és árulással, vagyis lefizetéssel ( 791-799 közötti avar háborúban Nagy Károlyék katonailag képtelenek meghódítani az avargyűrűket ) 799-800-ban beveszik a 15 legfontosabb avar városgyűrűt, és lakosságát lemészárolják, kincseiket elrabolják, rögtön Róma és a mainzi érsekség irányításával megindult a történelem átírása, a történelemhamisítás.

De nem az a történelemhamisítás, amit egy német Herbert Illig terjeszt 1991 óta, mármint hogy történelmünket 614-től 911-ig valami fiktív, nem létező eseményekkel egészítették ki. - Nem!

Az ilyen elméleteket csak olyanok terjesztenek, akik öntudatosan vagy öntudatlanul részt vállalnak az Avar Birodalom történetének eltüntetésében, mivel az eredeti kereszténységnek az emléke még nyomokban sem maradhat fenn.

És itt egy kényes kérdéshez jutottunk, ahhoz ugyanis, hogy megkérdezzük : Mit művelnek immár több mint negyed század óta a „nemzeti” elkötelezett, nem-fővonalas őstörténeti kutatók Magyarországon? Vajon ez idő alatt volt-e annyi elszántságuk és bátorságuk, hogy VALÓBAN LELEPLEZZÉK A VALÓDI TÖRTÉNELEMHAMISÍTÓKAT és hogy a hun-magyar történetet a maga teljes fényében mutassák meg nekünk? Nem, kedves Barátaink, ez teljesen lehetetlen tőlük elvárni, mert az a JUDEO-KERESZTÉNY ALAP, amivel rendelkeznek, ELEVE meggátolja, hogy tisztán lássanak.

De ez a tudathasadásos állapot figyelhető meg ezer év óta az EGÉSZ magyar „nemzeti értelmiségnél” is ! Csodálkoznak, hogy a magyar népet az európai „kultúrnemzetek” ugyanolyan megvetéssel kezelik, mint korábban. Csodálkoznak, hogy a magyart a mai napig is, ahol lehet, irtják. Csodálkoznak, hogy ők, „nemzetiek” ezer év óta szolgaian mindig ELÉBE MENNEK a nyugati elvárásoknak, mégse kapnak érte soha köszönetet, sőt még jobban pusztítják őket! Miért?

AZÉRT, MERT A MAGYAR NÉP LELKI ALKATA, AMELYET A SUMÉR CSILLAGVALLÁS ( A SÁMÁNIZMUS !!!) ÉS A MANICHEISTA KERESZTÉNYSÉG ALAKÍTOTT KI, ÖSSZEEGYEZHETETLEN A JUDEO-KERESZTÉNYSÉGGEL, vagyis mindazzal, ami NEM magyar!
Tehát az emberiség érett részének felemelkedése és átdimenzionálása nagyrészt a csillaganyahajókon fog megtörténni. Ezek több tíz, több száz négyzetkilométernyi űrállomások, űrszigetek, melyek a Földünk körül és a Naprendszerünkben MINDIG jelen vannak az ötödik vagy magasabb dimenziókban.

Ha ritkán a harmadik dimenzióban is megjelennek, akkor rendszerint a legsűrűbb éter-halmazállapot, a kémiai éter szintjére kapcsolnak át ( ez a halmazállapot egy fokkal finomabb, mint a légnemű ), ami miatt a gyors felhőképződés keretében óriási kerek vagy ellipszis alakú felhőket láthatunk.

A Naprendszerünkben jelenleg kb. 10.000.000 ! anyaűrhajó áll készültségben a földi emberiség különböző hullámokban való EVAKUÁLÁSÁRA. Ezek az anyahajók nemcsak a közeli naprendszerekből jönnek, hanem galaxisunk távoli vidékeiről is, sőt más galaxisokból is, melyek közül ki kell emelni a mi galaxisunk duálpárjának az Androméda-galaxisnak (M31) a csillaghajóit.

Tudni kell azonban, hogy ezeknek a űrhajóknak nemcsak mentő feladatuk van, hanem ők immár több ezer éve a földi élet egyensúlyba hozása érdekében is óriási munkát végeznek! Ugyanis a földi emberiség, mivel 13.000 éve elvesztette a lelki emlékezetét, TELJESEN ALKALMATLAN nemcsak a saját bolygója, de saját társadalma felelősségteljes irányítására is.

Ezért a kozmikus testvéreink sok ezer éve beindítottak egy mentő tervet, amely a Bika-korszak alatt ( Kr.e. 4518-2358 ) olyan ókori látszat-kultúrák felépítéséhez vezetett, amelyek ŐKET, kozmikus űrhajósokat ISTENSÉGKÉNT tisztelték!

Természetesen egy magasan fejlett lénynek semmi szüksége sincs, sőt kárt okozna neki, hogy egy alacsonyabb fejlettségű lény őt istenségként tisztelje. A földi emberiség súlyosan lélek-károsodott helyzete és a gondolati-érzelmi életének infernális volta miatt azonban a kozmikus testvérink megtalálták azt a módon, hogy az emberek egyáltalán ODAFIGYELJENEK A MAGASABB BÖLCSESSÉGRE, hogy az átadott magasabb rendű tanítást jól-rosszul beépítsék a mindennapi életükbe.

A Bika-korszakban ez a módszer többé-kevésbé még simán működött. A Kos-korszakban ( Kr.e. 2358-198 ) azonban a tömeg földi vezetői egy nagyobb ÖNTUDATRA ébredtek ( a késő-atlantiszi korszak tragédiája kezdett megismétlődni ), akik éppen ezért megirigyelték az eddigi kozmikus istenségek szerepkörét és ŐK MAGUK akartak a tömeg előtt istenségként feltűnni.

Ez azonban nem ment olyan könnyen! A tömeg érezte, hogy egy földi vezetőnek nincs annyi hatalma és tudása, mint egy "égi istenségnek". Ahhoz tehát, hogy a tömeg elfogadja az új "ember-isten" vezetőket, a hatalom után áhítozó vezetőknek szükségszerűen fel kellett vennie a kapcsolatot a NEGATÍV FÖLDÖNKÍVÜLIEKKEL. ( Hasonló hasonlót vonz. )

Az új elit természetesen azonnal megkapta ezektől a negatív entitásoktól A TÖMEG MANIPULÁLÁSÁRA SZOLGÁLÓ TUDATI-LELKI TECHNIKÁKAT, amelyekkel átvehette, fenntarthatta és bebiztosíthatta a hatalmát!

Ez pedig odáig fajult, hogy a Kos-korszak vége felé gyakorlatilag MINDEN ókori kultúrcentrum romokban hevert, melyeknek HELYÉN - persze a korábbi kultúrák történelmét ellopva és meghamisítva - zsarnokok trónoltak.

Ekkor a kozmikus testvéreink módszert változtattak: SZEMÉLYESEN INKARNÁLTAK LE KÜLDÖTTKÉNT, PRÓFÉTAKÉNT AZ EMBERISÉG KÖZÉ, HOGY A HALAK-KORSZAK ALAPESZMÉJÉT, AZ ÖNFELÁLDOZÁS MISZTÉRIUMAIT MEGISMERTESSÉK AZ ARRA ÉRETT EMBEREK ELŐTT! Mert ha legalább néhány ezer megérti ezt a misztériumot ( ez volt a terv ), akkor alapjaiban lehet megtámadni azt a sátáni világrendet, amely a Kos-korszakkal kezdődően kialakult és amelynek a legfőbb oka éppen A LÉLEKTŐL FÜGGETLENNÉ VÁLT ERŐS ÖNTUDAT.

Minden Földre inkarnáló tanító valamelyik csillagvilág küldötte volt. Gondoljunk csak Buddha anyjára, Majadévire, aki nevében is hordozta, hogy melyik csillagrendszerből hozta szent fiát: a Pleiádok-csillaghalmaz Maya- csillagrendszerének a naprendszeréből!

Buddha születésének a mítoszát aztán több-kevesebb torzításokkal átvették a korai keresztények ( ahogy Zarathusztra születésének a mítoszát is )és Maja nevét Mirijámmá héberesítették. ( A héber nyelv nagyon sok mindent lopott a szanszkritből, pl: Abraham = A-Brahman - ébresztő, kedves Barátaim! )

A korai keresztényeknek azonban elég nehéz dolguk volt, mert JÉZUS UTÁN NEM MARADT FENN KÖZVETLEN TANÍTVÁNYI LÁNCOLAT, mint pl. Buddha után. Az akkori HÁTTÉRHATALOMNAK ezért óriási munkát kellett végeznie, hogy a kozmikus testvérek emberiségmegszabadító művét újra az emberiség ELLENÉBEN használja fel!

Az egyiptomi gnosztikus és sumér gnosztikus ( manicheus )iratokat persze rögtön indexre tették, hiszen minden olyan tan halálos csapást jelenthetett az ő világrendjükre, amely Jézus és más próféta történetét EGY BELSŐ LELKI FOLYAMATKÉNT, AZ ÖNFELÁLDOZÁS MISZTÉRIUMAKÉNT ÍRJA LE!

A háttérhatalomnak azonban mindenáron egy KÜLSŐ történelmi esemény, egy "story" kellett, amellyel tömeg érzelmi életét, állandó zsarolással a kívánt irányba befolyásolni tudja.

Ez a "story" azonban sehogy sem jött össze. Ezért a niceai zsinaton úgy határoztak, hogy elégedjen meg mindenki négyfajta variációval. A többi 30-40-et meg rögtön az ördögtől valónak nyilvánítottak. ( Ugye milyen ismerős ez? )

Ugyanakkor az ultracionista Sault, akinek az volt a megbízása, hogy Jézus csodatételeit TEGYE SEMMISSÉ, vagyis LEFIZETÉSSEL VAGY FENYEGETÉSSEL A CSODATÉTEL TANÚIT HALLGATTASSA EL ( Lázárt személyesen szúrta le feltámadása után nem sokkal ), megtették Jézus Krisztus legfőbb apostolának és a niceai zsinat által jóváhagyott "egyetlen" és "szent" Újszövetségnek egymaga a 80%-t foglalja le.

De, kedves Barátaim, tudjátok, hogy hol követte el a legnagyobb hibát ez a niceai "bibliatudós" társulat: MEGHAGYTA JÁNOS ELSŐ LEVELÉT!

JÁNOS ELSŐ LEVELE UGYANIS A MANICHEUS BIBLIA RÉSZE VOLT! Van benne egy olyan mantram, amelyet ha valaki őszintén kimond, az A VILÁGMINDENSÉGÜNK ALAPÁLLANDÓJÁNAK REZGÉSÉT KELTI:

"ISTEN SZERETET"
Ahogy közeledik a dimenzióváltás ALTERNATÍV időpontja, annál inkább van lehetőségünk belepillantani az eljövendő új életbe is!

De először azt kellene tisztázni, hogy miért alternatív a jövő? Azért, mert a földi ember egyre inkább ÚJRA FELFEDEZI ÖNMAGÁBAN AZT KORLÁTLAN TEREMTŐ KÉPESSÉGET, amellyel mindig is rendelkezett! És ezzel a képességével KORLÁTLANUL TUDJA ALAKÍTANI A MÚLTAT, A JELENT ÉS A JÖVŐT!

Nincs ugyanis az "istenek" által előre megírt jövőforgatókönyv! Nincs az "egydimenziós" jelen szürkeségében vergődő viccfigura, a maga "kőkemény" realitásaival! Nincs lezárt múlt sem! - Talán ezt lehet a legnehezebben megérteni a mai embernek.

Tehát, kedves Barátaim! 13.000 év után újra nyíltan ki lehet mondani azt a mágikus igét, hogy AZ EMBER MINDIG IS ÖNÁLLÓ, ÖNALKOTÓ TELJES LÉNY VOLT,VAN ÉS LESZ, ISTENEKKEL EGYENLŐ, HATALMÁT SENKI ÉS SEMMI SEM KORLÁTOZHATJA, MERT MINDENÜTT JELENVALÓ, MINDENT ISMERŐ ÉS MINDENT ÁTHATÓ: Ő MAGA A TEREMTŐ - SENKI MÁS!

Értik, kedves Barátaim, hogy mivel ajándékozta meg az egész emberiséget a Vízöntő ?! Értik már, hogy ehhez a felismeréshez és az ez által nyerhető tudáshoz képest a "dicső" materialista és vallásos civilizációnk minden több ezeréves értéke a semmivé törpül? Értik már, hogy az utóbbi 13.000 év csak egy rossz álom volt, amelynek a valósághoz semmi, de semmi köze sem volt?!

Nos, a dimenzióváltás ( amely egyébként a világegyetemünkben megszokott jelenség )egyeseknél MÁR MEGTÖRTÉNT, másoknál MOST TÖRTÉNIK, az emberiség többi érett részénél valószínűleg 2012-13 körül fog bekövetkezni! Bár ezt az emberiség nem-érett nagyobbik része NEM FOGJA ÉSZREVENNI! Ő marad a szokásos háromdimenziós rögeszme-világában, a maga háromdimenziós érzékszerveivel kialakított művészetével, tudományával és vallásával.

Maradjunk azonban most az érett résznél! Hogy számukra milyen lesz az átmenet, azt az EGYÉNI HITÜK DÖNTI EL! Legtöbben úgy tudják ezt a felemelkedést elképzelni belsőleg, mint valami utazást, amelyhez persze járművek is kellenek.

Így az érett rész legtöbbje azt fogja tapasztalni, hogy egy csendes, nyugodt éjszakán lakóterületük fölött csillaghajók jelennek meg, óriási, több kilométer átmérőjű anyaűrhajók különböző csillagrendszerekből. Hogy ki melyik csillagrendszer melyik csillaghajójába fog beszállni, azt a felemelkedő egyén BELSŐ természete dönti el.

A csillaghajóba emelkedő egyént ( és természetesen vele szeretetkapcsolatban lévő családtagjait is ) kozmikus testvérek RÉGÓTA VÁRT SZERETŐ ROKONKÉNT fogadják. Itt a régi Földet elhagyó embert egy hihetetlen valóság fogadja. Nem a sci-fi filmekben szokásos gépagyú szörnyetegek túltechnicizált világát látja, hanem épp ellenkezőleg: egy paradicsomi környezetet, egzotikus fákkal és madarakkal, vízesésekkel, szökőkutakkal stb. A csillagtestvérek megmutatják neki és családtagjainak az anyahajó különböző szintjeit: 7-12 emeletes, 50-60 méter belmagasságú lakó-, dolgozó-, relaxációs-pihenő-szinteket. És eközben a Földet elhagyó ember egyre inkább szembesül belsőleg azzal a felismeréssel, HOGY MINDIG IS ITT VOLT, MINDIG IS EHHEZ VÉGTELEN SZERETŐ ÉS VÉGTELEN TUDÁSÚ TESTVÉRI KÖZÖSSÉGHEZ TARTOZOTT, AHHOZ A CSILLAGRENDSZERHEZ, AHONNAN A TESTVÉREI JÖTTEK! ( Folytatom )
Fontos, hogy megismerjük az emberiség fejlődésének nagyobb léptékeit, és remélem, hamarosan szóba is kerülhet, ha néhányan már lelkileg felkészültek rá.

De vegyétek figyelembe, hogy sokan még érzelmileg a középkori vallásosság szintjén mozognak. Számukra minden ördögtől való, ami nem egyeztethető össze a későókor-koraközépkor uralkodó vallásos gondolatképeivel.

Bár meg kell azt is jegyezni, hogy ezeket a "bibliás" embereket egyáltalán nem zavarja akkor a modernitás és a "hithű vallásosság" közötti ellentmondás, HA SAJÁT KARRIERJÜK ÉPÍTÉSÉRŐL VAN SZÓ. A diplomaosztón, látjuk, fülig ér a szájuk. Akkor, hogy-hogy nem, fel sem merül bennük, hogy az ördög tudományával, vagyis a legdurvább materializmus hazugságaival tömték a fejüket 4-5 évig.

Nos, ebből is láthatod, hogy a helytelen elképzelésekhez való ragaszkodás valójában az önfenntartási ösztönből magyarázható, azaz a félelemből! A félelemet pedig mindig a TEST elvesztésének gondolatképei gerjesztik a személyiség aurikus terében.

A földi ember fél, mindig és nagyon: ez az alapállapota. Ezt nem lehet letagadni. Már 13.000 éve csak a testével tudja azonosítani magát. Lelki emlékezetét teljesen elvesztette.
- Test nélküli tudatos létezés? Ugyan már, csak egy mese! - mondja.

De: " Édes gazdám, szólt a táltoscsikó, úgy repüljünk mint a szélvész ( asztráltestben ) vagy mint a gondolat ( mentális szinten, teleportálva ) vagy még annál is sebesebben ( A SZERETET SZÁRNYÁN, kedves Barátaim, A SZERETET SZÁRNYÁN ! )

A mi világegyetemünkben ugyanis EZ a leggyorsabb közlekedési mód : a szeretet! Aminek persze semmi köze sincs ahhoz a szeretethez, amit a földi ember a saját félelemrögeszméje elleplezésére használ fel.

Az elleplezés miatt a földi ember MINDIG SZEREPET játszik, amely mindig a legnagyobb tragédiák forrása. Különösen akkor a legveszélyesebb, amikor művészetet, tudományt és vallást kezd játszani. Amikor nagy alkotót, gondolkodót és hívőt kell mutatni KIFELÉ. BEFELÉ viszont, amikor NEM ÉRZI MAGÁT MEGFIGYELÉS ALATT, egy ragadozó ősállat - mert nem tehet mást, mivel a testét MINDEN ÁRON fenn kell tartania!

Tehát, visszatérve az eredeti kérdéshez, kőkemény testtudatú emberek között, akik puszta létállapotukkal tagadják a magasabb igazságokat, csak módjával lehet az emberiség komplex fejlődési útjáról beszélni, mely számtalan nap- és bolygórendszeren át halad.

Ahhoz, hogy valódi megértés alakuljon ki, a Léleknek magának kell vágyakoznia a magasabb igazságok után! Ez mindig alapfeltétel volt. Ezért a Vízöntő-korszak kezdetéig nyilvánosan sohasem lehetett beszélni az emberiség VALÓDI múltjáról, jelenéről és jövőjéről. A valódi tájékoztatás korábban mindig titokban történt egy névtelen mester révén, aki transzcendentális érzékszerveivel felfogta az igaz tudás után epekedő Lélek világéterbe küldött gondolatképeit. A mester ezután felkereste őt és titokban tanítvánnyá fogadta.

Erre ma már természetesen nincs szükség, éppen az egyre erősödő Vízöntő-sugárzások miatt. Ugyanakkor a modern embert az 1945-től megszaporodó UFO-jelenségek is a régi természettudományos és teológiai világképének a tarthatatlanságára hívják fel. Szinte a szájába rágják! Az utóbbi hat évtizedben ugyanis legalább 100 millió ! ember észlelt közvetlen közelről földönkívüli járművet és ezek közül kb. egy millió az űrhajó belsejében is volt. Mintegy 100.000 főt vittek el a földönkívüliek A SAJÁT BOLYGÓJUKRA, mutatták meg nekik saját kultúrájukat, civilizációjukat, művészetüket, tudományukat, vallásukat stb.

Hatvan év alatt tehát ÓRIÁSI TAPASZTALAT GYŰLT ÖSSZE egyes embereknél, amely kozmikus civilizációk KÖZVETLEN TESTI tapasztalata okozott.

Sok ezer ember van most is bolygónkon, aki NAPONTA JÁR, mint más a munkahelyre, a közeli naprendszerekbe tapasztalatot szerezni, tanulni, szórakozni, hogy a lelki örömök egy magasabb szintjére jusson.

Látható tehát, hogy az egész emberiség egy óriási tudati váltás előtt áll, amely révén a földi ember is végre a galaktikus fényközösség egyenrangú polgára lehet!