2009. február 11., szerda

A tudat szabad döntése alapján BÁRHOL, BÁRMIKOR ÉS BÁRMILYEN FORMÁBAN ÉLHET!

Azonban ezt triviális igazságot a mai emberiség kollektív tudata MÉG nem fogadja el! - Miért?

Azért mert GYŰLÖLI ÖNMAGÁT! EZ A BELSŐ ÖNKÉPE! Ezért teremtett a paradicsomi Földből poklot: önnön képére és hasonlatosságára; ezért teremtett "külső isteneket": önnön képére és hasonlatosságára, melyek irigyebbek, féltékenyebbek, félelmetesebbek és vérszomjasabbak, mint a legzsarnokibb földi diktátor; ezért üldözi halálra az életnek, vagyis a MEGNYILVÁNULT SZERETETNEK, minden olyan SPONTÁN megnyilvánulását, melyeket nem tud ELLENŐRIZNI: mert ezek a halára üldözöttek sehogy sem akarnak megfelelni az ember önmagáról kialakított önképének!

És mivel gyűlöli önmagát, ezért gyűlöli az Igazságot is, vagyis Istent - ami egy és ugyanaz!

Gyűlöli még hallani is, hogy Isten egyenlő lenne a SZABADSÁGGAL, meg hogy, ahol NINCS szabadság, vagyis ahol nincs SZERETET, ott NINCS Isten sem!

Gyűlölettel és megvetéssel fordul el olyan tanoktól, amely az ember KORLÁTLAN TEREMTŐ KÉPESSÉGÉRE hívja fel a figyelmet - hiszen a zsarnok-istent azonnal megfosztanák a trónjától, nemde?

És teljesen értetlenül és idegenül áll ezért a mindenségi megnyilvánulás MINDEN jelensége előtt, melyek a helytelen önképe következményeként AUTOMATIKUSAN megjelenek előtte: pokol a személyes életében, pokol a társadalomban, pokol a természetben. - Megint csak a KORLÁTLAN teremtőképessége miatt!

"Hol van hát a Mennyország" - visszhangzik egy meggyötört tanítványnak a kérdése a mesteréhez a múlt homályából. "Nem hol" - hangzik a válasz - ", hanem AMIKOR ki tudsz szabadulni az elméd börtönéből, AKKOR lesz a Mennyország."

Szerencsére azonban a fizikai test levételének folyamata alatt előbb-utóbb MINDENKI megvilágosodik, vagyis kiszabadul az elméje börtönéből! - Akkor meg mi a különbség egy egyszerű gyarló ember és egy megvilágosodott bölcs között? - Lényegében semmi, csupán annyi, hogy a bölcsnek NEM KELL MEGVÁRNIA a fizikai halált.

A felszabadult asztrális tudat ( a tudatfeletti vagy Lélek ) aztán éppen azért tud bemenni a mennyei területekre, mert elsőkézből nyert tapasztalatból tudja és azt EL IS FOGADJA, hogy VALÓSÁGÁT MINDIG Ő MAGA TEREMTI!

Mennyország ugyanis, kedves Barátaim, mindig egy BELSŐ állapot KÜLSŐ tapasztalata vagy megerősítése - ahogy a pokol is.
( Gondoljunk csak arra, hogy mennyire hétköznapi jelenség ez, pl: Pistike ötöst kapott az iskolában, nagyon boldog ezért, és így hazafelé menve, minden bácsit és nénit SZÉPNEK ÉS JÓNAK lát; vagy: a szerelmeseknek, az egymás iránti szenvedélyük csúcsán, egy pillanatra MEGSZŰNIK a tér és az idő, vagyis kiszabadultak az elméjük börtönéből, az egoból; vagy: valaki hallja a rádióban, hogy kihúzták neki a lottóötöst. Ő persze rögtön akkorát ugrik örömében, hogy szinte beveri a fejét a mennyezetbe. Csak később derül ki azonban, hogy ELFELEJTETTE feladni a szelvényt. De, kedves Barátaim, zavarta-e emberünk ÖRÖMTELI LÉTÁLLAPOTÁT ez a sajnálatos tény addig, amíg NEM TUDOTT róla? )

Mennyországot ugyanis CSAK TUDATOSAN LEHET TEREMTENI, OTT ÉS ABBAN A PILLANATBAN, AMIKOR LÉLEK KÉSZ MEGTEREMTENI.

És a lélek akkor kész megteremteni, ha megtanul FELELŐSSÉGET VÁLLALNI AZ EGÉSZ VILÁGEGYETEMÉRT, AMIT EDDIG IS Ő TEREMTETT - ÉS SENKI MÁS!

MERT HA EGYETLEN EGY ATOM IS LÉTEZNE, AMIT NEM A LÉLEK TEREMT, AKKOR NEKI TELJES FELELŐSSÉGET SEM KELLENE VÁLLALNIA!

Teljes felelősség vállalás, VAGYIS ABSZOLÚT SZERETET nélkül azonban lehetetlen A mennyország.

Nem a zörgetés a lényeg! Nem az a lényeg, hogy mit csinálsz, hanem az, hogy HOGYAN csinálod!

WC-n ülve és Népszabadságot olvasva is elérheted a legmagasabb megvilágosodás állapotát, ha HISZEL benne, hogy WC-n ülve és Népszabadságot olvasva is elérheted a megvilágosodás állapotát...

És mi más lenne a legnagyobb megvilágosodás, ha nem az, hogy MINDIG MEGVILÁGOSODOTT VOLTÁL-VAGY-LESZEL!

Mivel azonban nem hiszed, hogy mindig megvilágosodott voltál-vagy-leszel, EZÉRT megtapasztalod, hogy NEM voltál-vagy-leszel megvilágosodott!

Vagyis zörgetsz egy kapun és beszeretnél menni valahová, amire nagyon vágysz, de addig sohasem fogsz tudni bemenni, AMÍG NEM HISZED, HOGY BE TUDSZ MENNI!

Mert ha zörgetsz vagy éppen dörömbölsz, az azt jelzi, hogy az EGÉSZ LÉNYED NEM HISZ BENNE, és cselekvésed nem más, mint valami pótcselekvés, amellyel valójában HITETLENSÉGEDET AKARJA IGAZOLNI!

Mert ha VALÓBAN HINNÉD, hogy kinyílik az ajtó, akkor 1. teljesen lényegtelen lenne, hogy mikor nyitják ki, 2. pont AKKOR nyitnák ki, amikor Te azt akarod, hogy kinyissák!
És hogy mi a helyzet a reinkarnációval ?

Nos, ezzel kapcsolatban is annyi téves elképzelés kering a köztudatban, mint a "lélek" halál utáni sorsáról.

1. A nyugati tipusú vallások, a maguk szűk tér-idő keretével, mivel a szemita materializmusban gyökereznek, a reinkarnációt tagadniuk kell, nem tehetnek mást, ha EGYSZERI ÉLET rögeszméjét meg akarják tartani. Ez a rögeszme pedig a csak anyagtudatos ember erős TESTKÖZPONTÚSÁGÁBÓL ered.

Az egyetlen élet rögeszméjére alapozott primitív vallásos világkép aztán annyira eltávolodott a lelki tapasztalatok mindennapos valóságától, hogy csak megfélemlítéssel és erőszakkal lehet fenntartani mind a mai napig!

2. A keleti típusú vallások, a maguk tág tér-idő keretével, az indo-árja idealizmusból erednek, melyek az élet örök körforgásának alapeszméjéből kiindulva, számtalan inkarnáción, annak minden növényi-állati-emberi fokozatát bejárva, végül a dzsíva, a lélek, ha erkölcsileg teljesen megtisztul, eljut az isteni fokozatba ( brahmanizmus ) vagy beleolvad a mindent átható szellembe, nirvánába, taoba ( buddhizmus és taoizmus ).

Valójában azonban egyik irányzatnak sincs igaza - pontosabban a keleti tipusú vallások TÖBB valóságelemet őriztek meg, mint a nyugatiak, de mindkettő alapvetően eltávolodott a lélek belső tapasztalatától.

Ha ugyanis egy asztrális tudatú személyiség, a mentális, mennyei területek határához ér, TELJESEN SZABADON DÖNTHET, hogy bemegy a fényterületekre és onnan eonokig ki se fog jönni vagy visszatér a Földre és
1. visszanyeri az eszméletét a klinikai halál állapotából visszajőve,
2. ÚJRAKEZDI UGYANAZT AZ ÉLETET AZ ÚJSZÜLÖTT KÓRTÓL,
3. EGY KORÁBBI INKARNÁCIÓJÁT AKARJA ÚJRAÉLNI MÁS TÖRTÉNELMI KORBAN,
4. JELEN KORBAN AKAR MÁS SZEMÉLYISÉGET VÁLASZTANI,
5. MÁR CSAK AZ ELJÖVENDŐ INKARNÁCIÓJÁT SZERETNÉ ÁTÉLNI,
6. EGYSZERRE TÖBB TESTBEN AKAR A MÚLTBAN-JELENBEN-JÖVŐBEN PÁRHUZAMOSAN ÉLNI,
7. MÁS BOLYGÓ MÁS EMBERISÉGÉHEZ AKAR INKARNÁLI stb, stb. A variációk lehetősége VÉGTELEN!

Ne feledjük el, hogy amikor az asztrális tudat ezt a szabad döntést meghozza, mármint hogy megy ( vissza ) vagy marad, akkor Ő hozzánk képest a mindentudás állapotában van - mert nyilvánvalóan CSAK ilyen állapotban lehet felelősségteljes döntést hozni. Mert ha anyagtudatú emberre bíznák a döntést, akkor valószínűleg mindig a paradicsomban csücsülne és állandóan tátott szájjal várná zsazsamannát vagy az egyszeri földi életét nyújtaná el a végtelenségig.

- A reinkarnációs hipnózissal önmagában nincs baj, kedves Halász Mária, a baj ott van, hogy akik alkalmazzák, ők maguk sincsenek sokszor tisztában a reinkarnáció VALÓDI működésével.
Mert ideológiájuk nagy részét a keleti bölcsességből merítik, amely MA MÁR NEM AKTUÁLIS, mert az LINEÁRIS, OK-OKOZATI INKARNÁCIÓKAT feltételez!

Az anyagi tudatnak azonban mára már teljesen új, eddig ismeretlen területek nyíltak meg, amely által többek között megismerheti, hogy az inkarnáció FÜGGETLEN az ok-okozati összefüggésektől!( Pl. 20 éve még nem lehetett beszélni a multidimenzionális személyiséginkarnációról, egyszerűen azért, mert nem értették volna meg! )

Tehát a lélek halál utáni útjáról ( folytatás ) :

Ha a halál ( újjászületés ) folyamatát az ötszörös tudat szempontjából vizsgáljuk, akkor először is a tudatnak a fizikai testben kifejeződő szintjei tárulnak fel: 1. a nyirok 2. hormonfluidum 3. idegfluidum 4. a kígyótűz 5. maga a tudat. Vagyis a tudat jellege határozza meg, hogy a különböző testek milyen kozmikus étereket asszimilálnak a csakra-rendszeren, a belsőelválasztáson és véren keresztül. Ha a tudat ( fizikai testben ) pl. túlságosan anyagi, materialista, akkor kevés magas minőségű étert, visszatükröző és fényétert fog bevonzani a testeibe. Emiatt a fizikai testben a vér hamar besűrűsödik és a vérkeringés révén felmegy az emberi agyba, ahol a tudat megerősíti a helytelen gondolkozásból származó alacsony vérrezgés-képletet – és ezzel zárul a kör!

Minden ember így gyártja SAJÁT MAGA a világnézetét, hitét, meggyőződését és előítéleteit - azzal a különbséggel, hogy a vallásos-idealista-ezotérikus több magasabb rendű étert ( visszatükröző és fényétert ) vonz a testeibe, mint a materialista ( élet- és kémiai étert ).

A fizikai test levételének a folyamata a Tudat számára ÓRIÁSI FELSZABADÍTÓ ÉLMÉNYT JELENT! Olyan érzéshez hasonlítható ez, mintha egy emberről mázsás terhet vennének le a válláról vagy mintha a feje tetejétől a talpáig begipszelt embert megszabadítanák a kötéseitől. Mert a Tudat mindig arra vágyik, hogy egyre érzékenyebb, egyre finomabb eszköz álljon rendelkezésére, hogy a Logosz Mindenségre vonatkozó tervét minél hamarabb megvalósítsa.

Ha tehát a fizikai test levételével ennek a testnek a lehúzó, tudat-tompító szerepe megszűnik, akkor az asztrális tudatban ÚJJÁSZÜLETETT ember a fizikai tudathoz képest a MINDENTUDÁS állapotába kerül!

Teljesen szabadon bele tud nézi ( ha akar ) pl. nemcsak előző, de ELJÖVENDŐ életeibe is; teljesen megtudja érteni MINDEN emberi sors alakulásának BELSŐ összefüggéseit; teljesen meg tudja érteni MINDEN szó, tett, érzelem és gondolat keletkezésének a BELSŐ OKÁT és azoknak a következményeit; teljesen meg tudja érteni a Logosz világokra és emberiségekre vonatkozó tervét, minden naprendszerre, minden galaxisra, minden világegyetemre.

Azt a tudást azonban, amit az asztrális szinten nyerni lehet, igazán MEGTAPASZTALNI, vagyis ÁTÉLNI, a mentális mennyei területeken lehet, ahol ÖNMAGADAT LÁTOD MINDENÜTT ÉS MINDEN ÉLETFORMÁBAN!
Térjünk vissza tehát a belső, lelki oldalhoz, ami a legfontosabb!

Hogy mi történik a Lélekkel a halál után? - Semmi különös! Ő ugyanis SOHASEM HAL MEG - MERT NEM IS SZÜLETIK - Ő: VAN!

A kérdésed ugyan a Lelket érintette, de tudom, hogy inkább valamilyen LELKI-testre vagy tudatra gondoltál - ami nem ugyanaz, mint a személyiség HARMADIK SZINTJE, A LÉLEK!

Ezért, úgy gondolom, először tisztázni kellene az alapvető fogalmakat, mert a test, a lélek, a szellem, a halál, a születés stb. fogalmak körül nagy a zűrzavar. Ami nem is csoda, hiszen 13.000 év óta a tömeg elől el van zárva az alapvető lelki tudás. A negatív erők tudománya és vallása meg csak rögeszmékkel tudta megtölteni az emberek tudatát.

Tehát: 1. négyszeres testről 2. ötszörös tudatról 3. FORMÁHOZ NEM KÖTÖTT FÉNYTESTRŐL VAGY LÉLEKRŐL kell beszélni a TELJES ember esetében, AKI ÖNMAGÁBÓL KILÉPVE, A DUÁLIS VILÁGEGYETEMBEN (IS) MEGNYILVÁNUL.

A négyszeres test, vagyis a fizikai, az éter-, az asztrál- és mentáltest képesíti az embert arra, hogy 1. kifejezze magát az fizikai ( durvaanyagi ) világegyetemben - itt a hatókörzete rendszerint nagyon kicsi, legfeljebb egy bolygónyi; 2. kifejezze magát az éter-világegyetemben - itt a hatókörzete egy naprendszernyi, de a csillagok közötti éter-hálózatot kihasználva szabadenergia-űrhajókkal, UFO-kkal, utazhat más naprendszerekbe is; 3. kifejezze magát az asztrális világegyetemben – itt a testének a hatókörzete egy galaxisnyi, melynek számtalan életformáit érzelem-hang-szin-forma- szimfóniaként éli át; 4. kifejezze magát a mentális ( gondolati ) világegyetemben , AMELY MAGA A FÉNY – itt a testének a hatókörzete VILÁGEGYETEMNYI, vagyis számtalan galaxis számtalan naprendszerében EGYSZERRE TUD JELEN LENNI – TESTILEG!

Ha csak a mostani földi ( anyagtestben élő ) emberiséget nézzük, akkor az találjuk, hogy négy testéből csak egy van teljesen kifejlődve: a fizikai test. Az éterteste és az asztrálteste sokkal ziláltabb állapotban van, éppen amiatt, hogy a mentáltest még nem hatja át teljesen a három alacsonyabb rezgésű testet. A mentáltest a mai embernél csak egy fénylő glória a fej körül, a fizikai test többi részét még nem hatja át – ellentétben a tojásdad alakú éter- és asztráltesttel, vagyis az akarat és az érzelemközponttal. Emiatt a kezdetleges mentáltest miatt van, hogy a mai emberiség CSAK A FIZIKAI VILÁGBAN TUDATOS, hogy észre sem veszi, hogy minden negatív ösztön-érzelem-gondolati megnyilvánulásával nemcsak a saját finomanyagi testeit piszkítja be ( ebből alakulnak ki a fizikai betegségek ) , hanem a szűkebb-tágabb környezetét is.

Ha pedig a halál folyamatát a négy testtel összefüggésben vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy az anyagtudatos emberiség mennyire infantilis módon értelmezi az anyagtest levételének folyamatát. Tragédiát, drámát csinál belőle, pedig valójában örülnie kellene!

Mert amikor az ember tudatfelettije ( Lelke ) úgy dönt – csak ő, és senki más – , hogy eljött a SAJÁT fizikai teste levételének ideje, mert ez a megkopott test nem tudja tovább szolgálni a személyiséget, akkor az ember asztrálteste a X. agyidegen, a nervus vaguson keresztül kilép a fizikai-éteri testből és elszakítja az úgynevezett „ezüstzsinórt". Ez az a kötelék, amely eddig összekötötte az asztráltestet az éter-anyagi testtel. A különválás után az asztráltestben lévő személyiség teljes öntudatra ébred az asztrális Földön, amely jóval nagyobb, mint a fizikai Föld ( kb. a Hold-pályáig ér ) Itt van egy köztes terület, amikor a „halott” teljes öntudatban számvetést készít előző életéről, ez az úgynevezett „tableau”-élmény. Ekkor legtöbbször visszafelé pergetve, mint egy multidimenzionális mozifilmként éli át az ember életének korábbi eseményeit, egészen a születésig. Az „életfilm” kiértékelésében – minden ítélkezéstől mentesen - legtöbbször segítenek neki különböző fénylények, akiket az „elhunyt” a saját vallásos hite szerint Jézusnak, Buddhának, Mohamednek stb-nek fog felismerni.

A kiértékelés alatt és után az asztrális személyiség, melynek multidimenzionális tudatát össze sem lehet hasonlítani a korábbi fizikai tudatával, megdöbbenve veszi észre új felismerő képességével, hogy fizikai életének 99%-a SEMMI VALÓS ÉRTÉKKEL SEM BÍR. Különösen azok nem, amikről korábban azt gondolta, hogy értékkel bírnak Például a személyes sikerek, anyagi nyereségek, erkölcsi elismerések stb. Értékkel ugyanis legtöbbször olyan események bírnak, vagyis azokból származik LÉLEKNYERESÉG, amelyet a fizikai tudat ( felnőttként ) ösztönösen figyelmen kívül hagy vagy azonnal elfelejt, például : óvodásként őszinte szeretettel átölelni egy játékmackót, vagy : egy virágzó fa láttán mérhetetlen örömöt és boldogságot érezni, vagy : az utcán járva a szeretet és az együttérzés gondolatképét küldeni egy botra támaszkodó öregembernek, vagy : pusztán szeretet-kisugárzásunkkal akaratlanul is egy másik emberben pozitív változásokat indítani el - és még számtalan más eset, ahol a fizikai ego többé-kevésbé ki volt kapcsolva. Minden más esetben, ahol a fizikai ego JÁTSZA, hogy ő jó, szép és okos, vallásos és erkölcsös, nem jelent valós értéket, mert a fizikai ego MINDIG érdekből cselekszik, amelynek mély tudatalatti alapja a FIZIKAI TEST ELVESZTÉSÉNEK A FÉLELME.

Az asztrális tudatból figyelni tehát a saját fizikai tudata gyerekes trükkjeit, különösen tanulságos élmény. De az is megdöbbentő tapasztalat sok ember számára ebben az asztrális állapotban, hogy NINCS EGYETLEN EGY OLYAN SZÓ, TETT, ÉRZÉS VAGY GONDOLAT, AMELY NE AZONNAL REZEGNE SZÉT AZ EGÉSZ VILÁGEGYETEMBEN, MÉGPEDIG ALAPVETŐ VÁLTOZÁSOKAT INDÍTVA EL BENNE!

Mikor aztán az asztráltudatú ember fizikai élete feldolgozásával elég önismerethez jutott, tovább lép a mentális fényparadicsomi területekre, és egybeolvad a fényduáljával, a Lelkével, a Felsőbbrendű Énjével!

( Folytatom )
Minden Igazságkeresőnek!

Nem akarok senkit meggyőzni, hogy helyesen gondolkozik vagy téved, mert ehhez MÁR KÉSŐ! A bolygónk az utolsó végmásodperceit éli - ezzel kezdtem ezt a topicot - és EZ AZ ALAPHANGJA minden írásomnak! Ezért fogalmazok olykor nagyon keményen is. Mert a VALÓDI SZERETET TÖRVÉNYE ezt követeli meg!

Igen, valódi szeretet azt követi meg, hogy mindig és minden helyzetben kimondjuk az Igazságot! Akkor is, ha tudjuk, hogy emiatt egzisztenciálisan AZONNAL ki fognak készíteni, akkor is, ha mindenki megvető gúnnyal fog rád ujjal mutogatni ( saját családod is ), akkor is, ha mindenki elfordul tőled, és évtizedeken át csak a saját nem létező íróasztalfiókodnak tudsz írni, úgy, hogy azt sem tudod, hogy holnap mit fogsz enni!

Igen, csak ebből az egzisztenciális mélynyomorból láthat tisztán az ember, láthatja azt, hogy az utóbbi 50 évben az emberek MINDEN EGYES MEGKERESETT FORINTJA MÖGÖTT KULTIKUS HAZAÁRULÁS VAN, LEGMOCSKOSABB SZOLGALELKŰSÉG, ELVTELEN NIHILIZMUS; HOGY MINDEN EGYES MEGSZERZETT ISKOLAI VÉGZETTSÉG MÖGÖTT A FÉREGLÉT ÖSZTÖNE ÁLL, HOGY MINÉL MÉLYEBBEN TÚRJA A FEJÉT A TUDATLANSÁG ÉS HAZUGSÁG FEKÁLIÁJÁBA, MERT MÁS LÉTET NEM ISMER - MERT MÁST NEM AKAR ISMERNI!

Mert mindig a saját léted VALÓS helyzete árul el a legtöbbet rólad, nem a fecsegés! Akinek ugyanis még van ideje NEM AZ EGYETLEN VALÓS kérdésekkel foglalkozni, akkor, amikor a Földünk és az emberiség a kipusztulás előtt áll, az MIND A SÖTÉTSÉG ÜGYNÖKE, akkor is, ha aláírt, akkor is, ha nem; akkor is, ha öntudatosan csinálja, akkor is, ha nem!

Mert a létállapotból következik a tudatnak a megnyilvánulása is. Ezért teljesen lehetetlen pl., hogy egy gazdag ember kimondja az igazságot. De tovább megyek: ma már teljesen lehetetlen annak is kimondani az igazságot, aki EGYETLEN MÁSODPERCRE IS KOMPROMISSZUMOT KÖT EZZEL A SÁTÁNI VILÁGRENDDEL - vagyis gyakorlatilag SENKINEK!

Mert aki nem úgy kel fel reggel az ágyából, hogy az Igazságnak ( Életnek, Szeretetnek ) MA kell megnyilvánulnia, mert holnap már KÉSŐ LESZ, az ÁRULÁST KÖVETEL EL ÉS AZ EMBERISÉG MÉRHETETLEN SZENVEDÉSÉT MÉG EGY NAPPAL KITOLJA!

Mert hát az ego pillanatok alatt bele szeret merülni a társadalmi élet langyosszarába, ha úgy érzi, hogy van egy kis jövedelme, van egy kis kéglije, meg hát ő a nagy diplomás értelmiségi, akinek persze külön anyagi-erkölcsi juttatások is járnak.

És minél intellektuálisabb, annál több figyelmet követel magának. Akkor aztán jönnek az elméletek gyártása, a fikciók végtelen sora, mindenkinek a saját véröröksége szerint: a materialista mindent egydimenzióssá akar leszűkíteni, végső ok nélkül; az idealista a végső ok mellett kardoskodik, ugyanolyan egydimenziós módon; a történelmi vallásos az intézménye és a dogmarendszere védelmében gyártja a spekulációkat - minden ennek ellentmondó napi tapasztalat ellenére; a szektás vallásos az emberi ész kritikai aspektusát akarja minden áron kiiktatni, hogy rajongását választott istene iránt a végtelenségig fokozza - nem sikerül neki; az ezoterikus meg akarja teremteni a pokolban a mennyországot - saját magának; A nacionalista ősi iratokról fújja le port, melyeket úgy csűr-csavar, hogy a haza bölcse-image megbízható egzisztenciát teremtsen neki; a naiv internacionalista meg előbb-utóbb fenn fog akadni valami zöld-mozgalom hálóján, nem is sejtve, hogy a környezetvédő mozgalmakat is a titkosszolgálatokon keresztül a multik pénzelik, stb... stb...

Tehát mindenki be van osztva, le van rendezve, mindenki a saját típusa szerint és...A SÖTÉTSÉG SZOLGÁLATÁBAN!

Mert hát ez a Herbert Illig-elmélet is úgy kellet a sötétség urainak, mint egy falat kenyér: - Ugyan ki beszél itt világválságról? Hol vagyunk még ettől! Hiszen valójában csak 1708-at írunk, nem 2008-at! Miért ugrálsz hát, kis komám?
A Pap Gábor-téma elkerülhetetlenül előjön, amikor a hun-magyar őstörténet "kényes" kérdései kezdjük feszegetni! Már csak azért is, mert Pap Gábor ugyanolyan védett személy - 25 éve ez még nem tűnt fel senkinek ? -, mint a politikában Csurka vagy Orbán.

Jó, mondhatnák sokan, lehet, hogy volt egy kis titkosszolgálati "hátszele", de nem ez a fontos, hanem az, hogy mit mond! Mert hát amit mond, az annyira lenyűgöző, hogy mindenki el kezdi verni a mellét a nagy magyarságától!

Igen, Barátaim, ez mind nagyon szép, ha közben P.G. állandóan, jó ügynökként, nem ügyelne, hogy a politikai-vallási-tudományos "korrektség" határait SOHA ne lépje át! Ezáltal azonban KILÚGOZZA a magyar őstörténetet és a leglényegesebb kérdésekről ugyanúgy kussol, mint a hivatalos kakadémikus történettudomány!

Vajon mikor hallottunk P.G-től akárcsak egyetlen egy komoly szót is a sumér kérdésről, amely mai napig KULCS a magyar őstörténet megértésében ? - semmit, kussol tovább!
Vajon mikor hallottunk P.G-től akárcsak egyetlen egy elemző mondatot is a hun-magyar sámán-beavatottak írásairól? - semmit, kussol tovább!
Vajon mikor említette P.G. akárcsak egyetlen egyszer is szóban vagy írásban azt a TÖBB SZÁZ KORTÁRS őstörténeti kutató eredményeit, akik NEM a saját sleppjéhez tartoznak? - soha! - kussol tovább!

És ami a legundorítóbb: mivel a papgábor-slepp az ország minden kulturális centrumából kiszorította azokat a nem-hivatalos őstörténeti kutatókat, akik MEG MERTÉK KÉRDŐJELEZNI I. Pap Gábor ( Baktay Ervin Csillagfejtés utolsó fejezetéből lopott ) asztrológiaalapú fiktív agyalmányait, azok EGZISZTENCIÁLISAN TELJESEN TÖNKREMENTEK VAGY ÖNGYILKOSOK LETTEK!

Csak olyanokat futtatnak, mint pl. Szántai Lajos, aki a papgábor-hasonmásverseny egyik győztese lehetne, meg a többiek, akik mind judeokereszténység politikailag korrekt kereszteslovagjai a papgábori fenéknyalásban.
1. Ez egy tipikus fénykontakta szöveg, amelyet egy felemelkedett mester vagy egy arkangyal adhatott át a közvetítőn keresztül. És úgy néz ki, hogy most már Magyarországon is beindult az Új Spiritualitás eszméinek a kontakták révén való terjesztése.
Nagyon fontos azonban, hogy megértsük: a fénymesterek csak alternatív múltat-jelent-jövőt tudnak mutatni, mert EZ a tér-időnek a VALÓDI természete! Lezárt múlt-jelen-jövő ugyanis nem létezik, csak a materialista-vallásos ember szürke agytudatában, amely ösztönösen egydimenziós dogmává, "story"-vá akarja merevíteni a multidimenziós valóságot.
Ezért ha pl. egy fénylény azt mondja, hogy majd márciusban ez és ez lesz, akkor Ő VALÓSÁGÁBAN ez már megtörtént vagy éppen most történik. De a TE VALÓSÁGODBAN CSAK ALTERNATÍV JÖVŐ, amely be is fog következni, ha tudod, hogy MÁR BEKÖVETKEZETT!!! - Remélem, világos? - Mert ha úgy teszel, hogy nem tudod ( pl. idegesen várod az eljövendő messiást ), akkor NEM FOG BEKÖVETKEZNI!

2. A Naprendszerünk VALÓDI szerkezete a materialista természettudományunk számára nagyrészt még ismeretlen ( ahogy a Földünk VALÓDI belső szerkezete is ), épp ezért a hagyományos asztrológia 7-es, majd a távcsöves megfigyelésekkel 10-sé bővült rendszere távolról sem írja le még azt a kozmikus táncot, amit a 12 ! bolygó lejt a Nap körül!
Van ugyanis 3 Plútón túli bolygó, a Nibiru, az Uni és a Cae, melyeket még nem fedeztek fel - pontosabban 1983-ban az IRAS, a világűrbe telepített infravörös távcső felfedezte a Nibirut, de ennek a felfedezésnek is, jó szokás szerint, az USA-elit letiltotta a közzétételét.
És vajon miért? Mert a Nibiru pályaelemeiből könnyen ki lehet számítani, hogy ez a Földnél 1,3-szor nagyobb bolygó - mit ad Isten! - 2012. december 21-én metszi 30 fokkal az ekliptikát!
1. Valóban Herbert Illig írta a "Kitalált középkor című könyvet. Amelynek fő tétele, hogy 614-911 között az európai történelemben fiktív eseményeket toldottak be, pl. az egész Avar-korszakot és a Nagy Károly-birodalmat is. - Amiért ezt a témát felvetettem, annak az az oka, hogy Magyarországon rögtön el kezdték terjeszteni ezt az őrültséget, főleg Pap Gábor révén. - Pap Gábor három évtizednyi tevékenysége meg külön tanulmányt érdemelne. Itt most elég legyen annyi, hogy 1981-től megkapta ( ahogy Molnár V. is ) Aczél Györgytől a három T-betű középső T-jét, vagyis dumálhat, amennyit akar, csak azt politikailag korrekt módon tegye: legyen feszültséglevezető ( mint ahogy később Csurka a politikában )! Nos, Pap Gábor már a nyolcvanas évek elején úgy jelent meg bizonyos egyetemista-értelmiségi körökben, mint egy földre szállt fél/egész -isten. Abszolút tekintélynek számított és számít ma is magyar őstörténeti kérdésekben. A Benedek nagyapós dizájn és a kétségtelenül nagy műveltség megtette a magáét: olyannyira, hogy a kilencvenes évek közepére Pap Gábor és minden nagyobb egyetemen jelen lévő bandája minden más őstörténeti irányvonalat száműzött, követve az kakadémikus történetírás haladó hagyományait.
Pap Gábor egyik legnagyobb árulása pedig éppen a H. Illig elméletének a magyarországi terjesztése volt. Hiszen ezzel P.G. is csatlakozott Avar történelmet letagadók sorához. Mert az elfogult judeo-álkeresztény szemléletmódja nem is képesítheti másra. Inkább hisz az ellenség nyelvén, az ellenség által írt középkori krónikáknak, mint a hun-magyar beavatottak nagyon világosan fogalmazott leírásainak.

2 A Nazca-vonalak azoknak a földönkivüliekNEK készültek, akik az ábrákon megjelölt csillagképekben laktak.

3. Stonehenge Földünk kilenc fő csakrapontjának az egyikén fekszik. Atlantisziak építették, és a csillagerőkre való ráhangolódást szolgálta, szolgálja.

4. A Húsvét-szigeti szobrok a késő-Lemúr civilizáció egyik utolsó megmaradt emléke. Óriás földönkívüleket ábrázolnak. Olyanokat, akik Lemúriában gyakran jöttek a Földre és tanították az akkori emberiséget. Ezek a földönkívüliek valójában "csak" kb. három méter magasak voltak és a Pleiádokról származtak.( A hosszú fül sok magasan fejlett földönkívüli fajnál anatómiai sajátosság. )

5. A negatív földönkívüli fajok legtöbbje nem az evolúció emlős szakaszában kezdett értelmes agytudatot kapni, hanem a HÜLLŐ-szakaszban. Vagyis ezek a negatív lények kikerülték az emlős-emberszabású fázist, megmaradtak hidegvérűeknek ÉS EZÉRT nem is élhetik át AZ IGAZI SZERETET érzését sem. Ellenben nagyon fejlett észtudattal rendelkeznek, sokkal fejlettebbel, mint a mai emberiség, mivel az ész kifejlődése náluk millió évekkel korábban kezdődött. Az átlag 200 I.Q.-jukkal senki sem tud versenyezni velük. Rögtön megjelennek, ahol az adott bolygó társadalma letér a szeret és a bölcsesség ösvényéről, és átveszik A HÁTTÉRBEN a bolygó irányítását. A mai földi elit az ő bábjaik - ahogy az emberiség az elit bábja.

6. Valóban 2012. december 21/22-én ér véget a Maja naptár. Utána véget ér a háromdimenziós írott történelem AZOKNAK, akik belsőleg magasabb életre vágynak. Ekkor a FELEMELKEDŐ csoportnak az az élmény fog megismétlődni, mint a történeti maják egy ÉRETT csoportjának, akik Kr. u. 843-ban a Yucatán-félszigeti városaikat elhagyva, csillaghajókon visszatértek a Maya hármas-csillagrendszer fényvárosaiba!
Tehát: Az eredeti kereszténységet, vagyis Jézus Krisztus AKTUÁLIS megnyilvánulását, ahol tudták, tűzzel-vassal irtották. A Kárpát-medencében ez a fényvallás nagyjából Géza-Isvánig maradt fenn HIVATALOSAN, míg REJTVE ( ahogy a hun-magyar rovásírás is ) a 17. századig.

Európa többi részein a tiszta krisztusi tan, a gnózis az úgynevezett "eretnek mozgalmak" keretében jelentkezett. Először a bogumilok alakítottak egy nagy gnosztikus közösséget a Balkánon kb. 900-1400 között, melyeknek szellemi vezetői segítették a 12. században a másik nagy gnosztikus birodalom, a katharok mozgalmának kialakulását Aquitániában, a mai Dél-Franciaország területén.

A kathar gnózis röpke fél évszázad alatt, kb. 1150-1200 között meghódította egész Dél-Franciaországot, sőt Észak-Spanyolországot is. A toulouse-i őrgróftól ( Aquitánia legnagyobb ura ) a navarrai őrgrófig MINDENKI áttért a kathar hitre! ( Miért hallgatják el ezt a történelemkönyvek? )

A 13. század elejére pedig - sajnos csak rövid ideig - kialakult itt egy hihetetlenül csodás birodalom: Jézus Krisztus országa a Földön! Nem szavakkal, kedves Barátaim, nem teológiai fecsegéssel, hanem TETTEKKEL, a Fény-Krisztus aktuális megnyilvánulásával!

Ha bármilyen részletet is bemutatnánk ennek a kathar szeretet-birodalomnak azt életéből, a mai, intellektuálisan nyitott ember is valószínűleg kétkedve fogadná. Miért? Azért, mert még modern vallásos ember számára is teljesen ismeretlen és idegen a MÁGIKUSAN ALKALMAZOTT KERESZTÉNYSÉG, VAGYIS A HOLT BETŰ ÉLŐVÉ TÉTELE AZ ÉLŐ JELENBEN!

Igen, kedves Barátaim, mit szólnátok ahhoz, ha a szent bibliátok egyszer nem fegyver lenne a kezetekben, amivel másokat testileg-lelkileg zsarolni tudtok, hanem mondjuk abban a pillanatban, amikor kimondjátok Jézus Kriszus nevét, az megjelenne előttetek teljes életnagyságban? ( Tehát nem egy jehovista "bűnbánati" szeánsz keretében szállna meg a "szent lélek", vagyis egy alacsony asztrális lény. )

Megmondom, mit csinálnátok: elfutnátok! Mint ahogy minden másodpercben elfuttok most is, amikor ezt a számítógépet nézitek Jézus Krisztus elől! Azért, mert a Ti Jézus Kriszus képetek, amit a hivatalos egyház alakított ki, SOHASEM FOG EGYEZNI JÉZUS KRISZTUS AKTUÁLIS MEGNYILVÁNULÁSÁVAL! És megijedtek. - Tisztelet a kivételnek.

Ugye, milyen nevetségesen hangzik, hogy Jézus Krisztus most leginkább űrhajósként van jelen köztünk? Hogy éjszaka számtalan ember emelkedik fel asztráltestben Hozzá a csillaganyahajójára, hogy tanítsa őket a magasabb bölcsességre? És hogy nappal itt járőrözik felettünk, és azért nem tud legtöbbször háromdimenziósan megjelenni, mert az emberek 99%-a, a negatív erők uralta média hatására, fél az UFO-któl?
Üdvözlet Mindenkinek! ( Folytatás )

Nos a kozmikus fénytestvériség beavatottjai már a Kr. utáni 4. század körül szembesültek azzal, hogy a Halak-korszak eredeti eszméjéből az emberiség semmit sem fog megvalósítani. Éppen ellenkezőleg: tovább fogja növelni az intellektuális agytudatából fakadó gőgjét és önhittségét, amely a bolygónk teljes megsemmisülését fogja eredményezni.

De addig még nem volt minden veszve, amíg az EREDETI KERESZTÉNYSÉG, ha elnyomva és visszaszorítva is, de még fenntartotta magát Eurázsia ritkábban lakott területein.

Meg kell azonban mondani, hogy Krisztus után csak EGYETLEN EGY olyan birodalom volt, amely az eredeti kereszténységet tette államvallásnak : AZ AVAR BIRODALOM! ( Többiek csak kisebb fejedelemségek voltak, mint pl. az ujgur-turkesztániak. )

Az Avar Birodalom ( Kr. u. 565-800 ) puszta léte, kedves Barátaim, itt Európa közepén, minden nyugati egyházi és világi hatalmasság szemében a legnagyobb botrány volt. Mert nem értették és nem is akarták megérteni, hogy MINDEN LOGIKA ELLENÉRE, hogyan jöhetett létre egy olyan társadalom, amely NEM AZ ERŐSZAKSZERVEZETEKEN ALAPSZIK, hanem a kölcsönös egymásra utaltság figyelembe vételével alakítja ki és szabályozza az emberek életét.

Ez a gyakorlatban pl. azt jelentette, hogy NEM VOLT ADÓ! Mert ahol adó van, ott kényszer van, és ahol kényszer van, ott nyomor, igazságtalanság és szenvedés van, és ahol ezek megjelennek, ott a halál, Krisztus gyilkosai uralkodnak!

Figyeltek, kedves bibliás Barátaim? Vajon Ti el tudtok-e egy társadalmat képzelni egy másodpercre is pénz és adók nélkül? El tudtok-e képzelni egy olyan társadalmat, amely a saját eszméit NE ERŐSZAKKAL terjesztené, és anyagi fennmaradását NE RABLÁSSAL biztosítaná?

Ilyen csak egy volt az utóbbi kétezer évben : az Avar Birodalom! Itt TUDTÁK, hogy az eredeti kereszténység MAGA AZ ÉLET, amely önmagát bizonyítja. - De mit jelentett ez a gyakorlatban? Azt, hogy a szeretet BELSŐ törvénye alapján ha az embereket HAGYJÁK, HOGY ÖNMAGUK DÖNTSENEK SAJÁT SORSUK FELŐL, AKKOR ÉS CSAK IS AKKOR TUD A KÖZÖSSÉGÜK IS FEJLŐDNI ÉS GYARAPODNI!

Egy példa erre: az Avar Birodalom területén voltak katolikus közösségek is, melyeket persze sohasem üldöztek és ugyanolyan jogok illették őket, mint a manicheus közösségeket. Viszont éppen a teljesen más ideológiai alap miatt, a katolikus egyházi vezetők szervezetük fenntartása érdekében adót, tizedet vetettek ki a saját közösségükre. Mégis megdöbbenve tapasztalták, hogy hozzájuk képest a manicheus közösségek háromszor-négyszer nagyobb ADOMÁNYT gyűjtöttek össze, még hozzá TELJESEN ÖNKÉNTESEN!

Mert a nem az eredeti kereszténység szellemiségében élők nem is érthették, hogy a szeretet, az élet, A SZABADSÁG és a bizalom egymással felcserélhető fogalmak. Nem üres teológiai eszmefuttatások. Ha valaki ugyanis ÖNKÉNT ÉS ÉRDEK NÉLKÜL kinyilvánítja, hogy valamelyik közösséghez akar tartozni, akkor AZONNAL MEGVAN MINDEN, AMI ENNEK A KÖZÖSSÉGNEK AZ ANYAGI-LELKI-SZELLEMI FENNMARADÁSÁHOZ SZÜKSÉGES!

Ez volt az eredeti kereszténység második nagy misztériuma. ( Az első az eredeti tiszta Fény megjelenése a templomaikban. ) Emiatt tudott az egyiptomi és manicheista gnózis évszázadokig fennmaradni az észak-afrikai, az arab-szír és a közép-ázsiai sivatagokban. ( A Turfán-oázis még a Mongol Birodalom idején is manicheista központ volt, melyet a „barbár” mongolok is annyira tiszteltek, hogy szent területté nyilvánították, amelybe csak cipőt levéve és a földet megcsókolva lehetett belépni! - És ehhez csak annyit kellene még hozzáfűzni, hogy az eredeti kereszténység fényét MINDEN barbár nép AZONNAL felismerte és egy ösztönös tiszteletet váltott ki belőle, ha nem is tudták megérteni, hogy miről is van szó. A sötétség uralma alá került európai népek vezetői viszont RÖGTÖN TUDTÁK, hogy miről van szó, ezért azonnal ÖSZTÖNÖS GYŰLÖLETET váltott ki belőlük a gnózis.

Az Avar Birodalom itt Európa szívében ezért volt majd 250 évig a legnagyobb botránykő. Ezért volt a legfontosabb, mind az egyházi, mind a világi hatalmasságoknak, hogy ennek a birodalomnak még az emlékét is eltöröljék, mind az írott történelemből, mind a kollektív emlékezetből!

Amikor Nagy Károlynak és fiának a seregei, csellel és árulással, vagyis lefizetéssel ( 791-799 közötti avar háborúban Nagy Károlyék katonailag képtelenek meghódítani az avargyűrűket ) 799-800-ban beveszik a 15 legfontosabb avar városgyűrűt, és lakosságát lemészárolják, kincseiket elrabolják, rögtön Róma és a mainzi érsekség irányításával megindult a történelem átírása, a történelemhamisítás.

De nem az a történelemhamisítás, amit egy német Herbert Illig terjeszt 1991 óta, mármint hogy történelmünket 614-től 911-ig valami fiktív, nem létező eseményekkel egészítették ki. - Nem!

Az ilyen elméleteket csak olyanok terjesztenek, akik öntudatosan vagy öntudatlanul részt vállalnak az Avar Birodalom történetének eltüntetésében, mivel az eredeti kereszténységnek az emléke még nyomokban sem maradhat fenn.

És itt egy kényes kérdéshez jutottunk, ahhoz ugyanis, hogy megkérdezzük : Mit művelnek immár több mint negyed század óta a „nemzeti” elkötelezett, nem-fővonalas őstörténeti kutatók Magyarországon? Vajon ez idő alatt volt-e annyi elszántságuk és bátorságuk, hogy VALÓBAN LELEPLEZZÉK A VALÓDI TÖRTÉNELEMHAMISÍTÓKAT és hogy a hun-magyar történetet a maga teljes fényében mutassák meg nekünk? Nem, kedves Barátaink, ez teljesen lehetetlen tőlük elvárni, mert az a JUDEO-KERESZTÉNY ALAP, amivel rendelkeznek, ELEVE meggátolja, hogy tisztán lássanak.

De ez a tudathasadásos állapot figyelhető meg ezer év óta az EGÉSZ magyar „nemzeti értelmiségnél” is ! Csodálkoznak, hogy a magyar népet az európai „kultúrnemzetek” ugyanolyan megvetéssel kezelik, mint korábban. Csodálkoznak, hogy a magyart a mai napig is, ahol lehet, irtják. Csodálkoznak, hogy ők, „nemzetiek” ezer év óta szolgaian mindig ELÉBE MENNEK a nyugati elvárásoknak, mégse kapnak érte soha köszönetet, sőt még jobban pusztítják őket! Miért?

AZÉRT, MERT A MAGYAR NÉP LELKI ALKATA, AMELYET A SUMÉR CSILLAGVALLÁS ( A SÁMÁNIZMUS !!!) ÉS A MANICHEISTA KERESZTÉNYSÉG ALAKÍTOTT KI, ÖSSZEEGYEZHETETLEN A JUDEO-KERESZTÉNYSÉGGEL, vagyis mindazzal, ami NEM magyar!
Tehát az emberiség érett részének felemelkedése és átdimenzionálása nagyrészt a csillaganyahajókon fog megtörténni. Ezek több tíz, több száz négyzetkilométernyi űrállomások, űrszigetek, melyek a Földünk körül és a Naprendszerünkben MINDIG jelen vannak az ötödik vagy magasabb dimenziókban.

Ha ritkán a harmadik dimenzióban is megjelennek, akkor rendszerint a legsűrűbb éter-halmazállapot, a kémiai éter szintjére kapcsolnak át ( ez a halmazállapot egy fokkal finomabb, mint a légnemű ), ami miatt a gyors felhőképződés keretében óriási kerek vagy ellipszis alakú felhőket láthatunk.

A Naprendszerünkben jelenleg kb. 10.000.000 ! anyaűrhajó áll készültségben a földi emberiség különböző hullámokban való EVAKUÁLÁSÁRA. Ezek az anyahajók nemcsak a közeli naprendszerekből jönnek, hanem galaxisunk távoli vidékeiről is, sőt más galaxisokból is, melyek közül ki kell emelni a mi galaxisunk duálpárjának az Androméda-galaxisnak (M31) a csillaghajóit.

Tudni kell azonban, hogy ezeknek a űrhajóknak nemcsak mentő feladatuk van, hanem ők immár több ezer éve a földi élet egyensúlyba hozása érdekében is óriási munkát végeznek! Ugyanis a földi emberiség, mivel 13.000 éve elvesztette a lelki emlékezetét, TELJESEN ALKALMATLAN nemcsak a saját bolygója, de saját társadalma felelősségteljes irányítására is.

Ezért a kozmikus testvéreink sok ezer éve beindítottak egy mentő tervet, amely a Bika-korszak alatt ( Kr.e. 4518-2358 ) olyan ókori látszat-kultúrák felépítéséhez vezetett, amelyek ŐKET, kozmikus űrhajósokat ISTENSÉGKÉNT tisztelték!

Természetesen egy magasan fejlett lénynek semmi szüksége sincs, sőt kárt okozna neki, hogy egy alacsonyabb fejlettségű lény őt istenségként tisztelje. A földi emberiség súlyosan lélek-károsodott helyzete és a gondolati-érzelmi életének infernális volta miatt azonban a kozmikus testvérink megtalálták azt a módon, hogy az emberek egyáltalán ODAFIGYELJENEK A MAGASABB BÖLCSESSÉGRE, hogy az átadott magasabb rendű tanítást jól-rosszul beépítsék a mindennapi életükbe.

A Bika-korszakban ez a módszer többé-kevésbé még simán működött. A Kos-korszakban ( Kr.e. 2358-198 ) azonban a tömeg földi vezetői egy nagyobb ÖNTUDATRA ébredtek ( a késő-atlantiszi korszak tragédiája kezdett megismétlődni ), akik éppen ezért megirigyelték az eddigi kozmikus istenségek szerepkörét és ŐK MAGUK akartak a tömeg előtt istenségként feltűnni.

Ez azonban nem ment olyan könnyen! A tömeg érezte, hogy egy földi vezetőnek nincs annyi hatalma és tudása, mint egy "égi istenségnek". Ahhoz tehát, hogy a tömeg elfogadja az új "ember-isten" vezetőket, a hatalom után áhítozó vezetőknek szükségszerűen fel kellett vennie a kapcsolatot a NEGATÍV FÖLDÖNKÍVÜLIEKKEL. ( Hasonló hasonlót vonz. )

Az új elit természetesen azonnal megkapta ezektől a negatív entitásoktól A TÖMEG MANIPULÁLÁSÁRA SZOLGÁLÓ TUDATI-LELKI TECHNIKÁKAT, amelyekkel átvehette, fenntarthatta és bebiztosíthatta a hatalmát!

Ez pedig odáig fajult, hogy a Kos-korszak vége felé gyakorlatilag MINDEN ókori kultúrcentrum romokban hevert, melyeknek HELYÉN - persze a korábbi kultúrák történelmét ellopva és meghamisítva - zsarnokok trónoltak.

Ekkor a kozmikus testvéreink módszert változtattak: SZEMÉLYESEN INKARNÁLTAK LE KÜLDÖTTKÉNT, PRÓFÉTAKÉNT AZ EMBERISÉG KÖZÉ, HOGY A HALAK-KORSZAK ALAPESZMÉJÉT, AZ ÖNFELÁLDOZÁS MISZTÉRIUMAIT MEGISMERTESSÉK AZ ARRA ÉRETT EMBEREK ELŐTT! Mert ha legalább néhány ezer megérti ezt a misztériumot ( ez volt a terv ), akkor alapjaiban lehet megtámadni azt a sátáni világrendet, amely a Kos-korszakkal kezdődően kialakult és amelynek a legfőbb oka éppen A LÉLEKTŐL FÜGGETLENNÉ VÁLT ERŐS ÖNTUDAT.

Minden Földre inkarnáló tanító valamelyik csillagvilág küldötte volt. Gondoljunk csak Buddha anyjára, Majadévire, aki nevében is hordozta, hogy melyik csillagrendszerből hozta szent fiát: a Pleiádok-csillaghalmaz Maya- csillagrendszerének a naprendszeréből!

Buddha születésének a mítoszát aztán több-kevesebb torzításokkal átvették a korai keresztények ( ahogy Zarathusztra születésének a mítoszát is )és Maja nevét Mirijámmá héberesítették. ( A héber nyelv nagyon sok mindent lopott a szanszkritből, pl: Abraham = A-Brahman - ébresztő, kedves Barátaim! )

A korai keresztényeknek azonban elég nehéz dolguk volt, mert JÉZUS UTÁN NEM MARADT FENN KÖZVETLEN TANÍTVÁNYI LÁNCOLAT, mint pl. Buddha után. Az akkori HÁTTÉRHATALOMNAK ezért óriási munkát kellett végeznie, hogy a kozmikus testvérek emberiségmegszabadító művét újra az emberiség ELLENÉBEN használja fel!

Az egyiptomi gnosztikus és sumér gnosztikus ( manicheus )iratokat persze rögtön indexre tették, hiszen minden olyan tan halálos csapást jelenthetett az ő világrendjükre, amely Jézus és más próféta történetét EGY BELSŐ LELKI FOLYAMATKÉNT, AZ ÖNFELÁLDOZÁS MISZTÉRIUMAKÉNT ÍRJA LE!

A háttérhatalomnak azonban mindenáron egy KÜLSŐ történelmi esemény, egy "story" kellett, amellyel tömeg érzelmi életét, állandó zsarolással a kívánt irányba befolyásolni tudja.

Ez a "story" azonban sehogy sem jött össze. Ezért a niceai zsinaton úgy határoztak, hogy elégedjen meg mindenki négyfajta variációval. A többi 30-40-et meg rögtön az ördögtől valónak nyilvánítottak. ( Ugye milyen ismerős ez? )

Ugyanakkor az ultracionista Sault, akinek az volt a megbízása, hogy Jézus csodatételeit TEGYE SEMMISSÉ, vagyis LEFIZETÉSSEL VAGY FENYEGETÉSSEL A CSODATÉTEL TANÚIT HALLGATTASSA EL ( Lázárt személyesen szúrta le feltámadása után nem sokkal ), megtették Jézus Krisztus legfőbb apostolának és a niceai zsinat által jóváhagyott "egyetlen" és "szent" Újszövetségnek egymaga a 80%-t foglalja le.

De, kedves Barátaim, tudjátok, hogy hol követte el a legnagyobb hibát ez a niceai "bibliatudós" társulat: MEGHAGYTA JÁNOS ELSŐ LEVELÉT!

JÁNOS ELSŐ LEVELE UGYANIS A MANICHEUS BIBLIA RÉSZE VOLT! Van benne egy olyan mantram, amelyet ha valaki őszintén kimond, az A VILÁGMINDENSÉGÜNK ALAPÁLLANDÓJÁNAK REZGÉSÉT KELTI:

"ISTEN SZERETET"
Ahogy közeledik a dimenzióváltás ALTERNATÍV időpontja, annál inkább van lehetőségünk belepillantani az eljövendő új életbe is!

De először azt kellene tisztázni, hogy miért alternatív a jövő? Azért, mert a földi ember egyre inkább ÚJRA FELFEDEZI ÖNMAGÁBAN AZT KORLÁTLAN TEREMTŐ KÉPESSÉGET, amellyel mindig is rendelkezett! És ezzel a képességével KORLÁTLANUL TUDJA ALAKÍTANI A MÚLTAT, A JELENT ÉS A JÖVŐT!

Nincs ugyanis az "istenek" által előre megírt jövőforgatókönyv! Nincs az "egydimenziós" jelen szürkeségében vergődő viccfigura, a maga "kőkemény" realitásaival! Nincs lezárt múlt sem! - Talán ezt lehet a legnehezebben megérteni a mai embernek.

Tehát, kedves Barátaim! 13.000 év után újra nyíltan ki lehet mondani azt a mágikus igét, hogy AZ EMBER MINDIG IS ÖNÁLLÓ, ÖNALKOTÓ TELJES LÉNY VOLT,VAN ÉS LESZ, ISTENEKKEL EGYENLŐ, HATALMÁT SENKI ÉS SEMMI SEM KORLÁTOZHATJA, MERT MINDENÜTT JELENVALÓ, MINDENT ISMERŐ ÉS MINDENT ÁTHATÓ: Ő MAGA A TEREMTŐ - SENKI MÁS!

Értik, kedves Barátaim, hogy mivel ajándékozta meg az egész emberiséget a Vízöntő ?! Értik már, hogy ehhez a felismeréshez és az ez által nyerhető tudáshoz képest a "dicső" materialista és vallásos civilizációnk minden több ezeréves értéke a semmivé törpül? Értik már, hogy az utóbbi 13.000 év csak egy rossz álom volt, amelynek a valósághoz semmi, de semmi köze sem volt?!

Nos, a dimenzióváltás ( amely egyébként a világegyetemünkben megszokott jelenség )egyeseknél MÁR MEGTÖRTÉNT, másoknál MOST TÖRTÉNIK, az emberiség többi érett részénél valószínűleg 2012-13 körül fog bekövetkezni! Bár ezt az emberiség nem-érett nagyobbik része NEM FOGJA ÉSZREVENNI! Ő marad a szokásos háromdimenziós rögeszme-világában, a maga háromdimenziós érzékszerveivel kialakított művészetével, tudományával és vallásával.

Maradjunk azonban most az érett résznél! Hogy számukra milyen lesz az átmenet, azt az EGYÉNI HITÜK DÖNTI EL! Legtöbben úgy tudják ezt a felemelkedést elképzelni belsőleg, mint valami utazást, amelyhez persze járművek is kellenek.

Így az érett rész legtöbbje azt fogja tapasztalni, hogy egy csendes, nyugodt éjszakán lakóterületük fölött csillaghajók jelennek meg, óriási, több kilométer átmérőjű anyaűrhajók különböző csillagrendszerekből. Hogy ki melyik csillagrendszer melyik csillaghajójába fog beszállni, azt a felemelkedő egyén BELSŐ természete dönti el.

A csillaghajóba emelkedő egyént ( és természetesen vele szeretetkapcsolatban lévő családtagjait is ) kozmikus testvérek RÉGÓTA VÁRT SZERETŐ ROKONKÉNT fogadják. Itt a régi Földet elhagyó embert egy hihetetlen valóság fogadja. Nem a sci-fi filmekben szokásos gépagyú szörnyetegek túltechnicizált világát látja, hanem épp ellenkezőleg: egy paradicsomi környezetet, egzotikus fákkal és madarakkal, vízesésekkel, szökőkutakkal stb. A csillagtestvérek megmutatják neki és családtagjainak az anyahajó különböző szintjeit: 7-12 emeletes, 50-60 méter belmagasságú lakó-, dolgozó-, relaxációs-pihenő-szinteket. És eközben a Földet elhagyó ember egyre inkább szembesül belsőleg azzal a felismeréssel, HOGY MINDIG IS ITT VOLT, MINDIG IS EHHEZ VÉGTELEN SZERETŐ ÉS VÉGTELEN TUDÁSÚ TESTVÉRI KÖZÖSSÉGHEZ TARTOZOTT, AHHOZ A CSILLAGRENDSZERHEZ, AHONNAN A TESTVÉREI JÖTTEK! ( Folytatom )
Fontos, hogy megismerjük az emberiség fejlődésének nagyobb léptékeit, és remélem, hamarosan szóba is kerülhet, ha néhányan már lelkileg felkészültek rá.

De vegyétek figyelembe, hogy sokan még érzelmileg a középkori vallásosság szintjén mozognak. Számukra minden ördögtől való, ami nem egyeztethető össze a későókor-koraközépkor uralkodó vallásos gondolatképeivel.

Bár meg kell azt is jegyezni, hogy ezeket a "bibliás" embereket egyáltalán nem zavarja akkor a modernitás és a "hithű vallásosság" közötti ellentmondás, HA SAJÁT KARRIERJÜK ÉPÍTÉSÉRŐL VAN SZÓ. A diplomaosztón, látjuk, fülig ér a szájuk. Akkor, hogy-hogy nem, fel sem merül bennük, hogy az ördög tudományával, vagyis a legdurvább materializmus hazugságaival tömték a fejüket 4-5 évig.

Nos, ebből is láthatod, hogy a helytelen elképzelésekhez való ragaszkodás valójában az önfenntartási ösztönből magyarázható, azaz a félelemből! A félelemet pedig mindig a TEST elvesztésének gondolatképei gerjesztik a személyiség aurikus terében.

A földi ember fél, mindig és nagyon: ez az alapállapota. Ezt nem lehet letagadni. Már 13.000 éve csak a testével tudja azonosítani magát. Lelki emlékezetét teljesen elvesztette.
- Test nélküli tudatos létezés? Ugyan már, csak egy mese! - mondja.

De: " Édes gazdám, szólt a táltoscsikó, úgy repüljünk mint a szélvész ( asztráltestben ) vagy mint a gondolat ( mentális szinten, teleportálva ) vagy még annál is sebesebben ( A SZERETET SZÁRNYÁN, kedves Barátaim, A SZERETET SZÁRNYÁN ! )

A mi világegyetemünkben ugyanis EZ a leggyorsabb közlekedési mód : a szeretet! Aminek persze semmi köze sincs ahhoz a szeretethez, amit a földi ember a saját félelemrögeszméje elleplezésére használ fel.

Az elleplezés miatt a földi ember MINDIG SZEREPET játszik, amely mindig a legnagyobb tragédiák forrása. Különösen akkor a legveszélyesebb, amikor művészetet, tudományt és vallást kezd játszani. Amikor nagy alkotót, gondolkodót és hívőt kell mutatni KIFELÉ. BEFELÉ viszont, amikor NEM ÉRZI MAGÁT MEGFIGYELÉS ALATT, egy ragadozó ősállat - mert nem tehet mást, mivel a testét MINDEN ÁRON fenn kell tartania!

Tehát, visszatérve az eredeti kérdéshez, kőkemény testtudatú emberek között, akik puszta létállapotukkal tagadják a magasabb igazságokat, csak módjával lehet az emberiség komplex fejlődési útjáról beszélni, mely számtalan nap- és bolygórendszeren át halad.

Ahhoz, hogy valódi megértés alakuljon ki, a Léleknek magának kell vágyakoznia a magasabb igazságok után! Ez mindig alapfeltétel volt. Ezért a Vízöntő-korszak kezdetéig nyilvánosan sohasem lehetett beszélni az emberiség VALÓDI múltjáról, jelenéről és jövőjéről. A valódi tájékoztatás korábban mindig titokban történt egy névtelen mester révén, aki transzcendentális érzékszerveivel felfogta az igaz tudás után epekedő Lélek világéterbe küldött gondolatképeit. A mester ezután felkereste őt és titokban tanítvánnyá fogadta.

Erre ma már természetesen nincs szükség, éppen az egyre erősödő Vízöntő-sugárzások miatt. Ugyanakkor a modern embert az 1945-től megszaporodó UFO-jelenségek is a régi természettudományos és teológiai világképének a tarthatatlanságára hívják fel. Szinte a szájába rágják! Az utóbbi hat évtizedben ugyanis legalább 100 millió ! ember észlelt közvetlen közelről földönkívüli járművet és ezek közül kb. egy millió az űrhajó belsejében is volt. Mintegy 100.000 főt vittek el a földönkívüliek A SAJÁT BOLYGÓJUKRA, mutatták meg nekik saját kultúrájukat, civilizációjukat, művészetüket, tudományukat, vallásukat stb.

Hatvan év alatt tehát ÓRIÁSI TAPASZTALAT GYŰLT ÖSSZE egyes embereknél, amely kozmikus civilizációk KÖZVETLEN TESTI tapasztalata okozott.

Sok ezer ember van most is bolygónkon, aki NAPONTA JÁR, mint más a munkahelyre, a közeli naprendszerekbe tapasztalatot szerezni, tanulni, szórakozni, hogy a lelki örömök egy magasabb szintjére jusson.

Látható tehát, hogy az egész emberiség egy óriási tudati váltás előtt áll, amely révén a földi ember is végre a galaktikus fényközösség egyenrangú polgára lehet!
Először is: csak a hagyományos vallásosság szektás szárnya várja mindig Jézus Krisztus második eljövetelét ITT A HÁROMDIMENZIÓS DURVAANYAGBAN! De, gondoldom, Tik is érzitek, hogy ez mennyire gyerekes, mennyire belátás nélküli felfogás!

Primitív, háromdimenziós világunk ugyanis minden, csak nem a szép, a jó és más pozitívumok hordozója. Itt természettudományosan teljesen LEHETETLEN valami földi mennyországot felépíteni! Mennyi történelmi tapasztalat kell még ennek az egyszerű ténynek az elfogadására? Még ezer, tízezer, százezer év?

Hát ennyire értelmi fogyatékosok vagyunk még? Hát még mindig csak a létfenntartás ösztöne hajt minket? Mert ez a solar plexusból feltörő elemi ösztön, amely csak durvaanyagot akar, amely csak durvaanyagot ismer el, akadályozza meg mind a világtalan tömeget, mind a vak vezetőit abban, hogy magasabb szintű belátáshoz jusson!

Értsétek meg, kedves Barátaim, a Vízöntő-korszakkal ( amely 1962 február 4-én kezdődött ) egyszer s mindenkorra VÉGET ÉRT A KÜLSŐ ISTENEK KORA ! Teljesen lehetetlen ettől kezdve valami külső istenbe kapaszkodni, hogy VÉLT hiányosságainkat ezzel kompenzáljuk! ÉS ÉPPEN EZÉRT teljesen lehetetlen most már EGYMÁSBA KAPASZKODNI is úgy, hogy VÉLT háromdimenziós magányunkat a család és a közösségek RÉGI formái szerint feledtessük el!

Nos itt egy óriási titokhoz jutottunk ( persze titkok nincsenek, csak a materialista és a vallásos tudat sötétsége ), mert A RÉGI, MEGKÖVESEDET TÁRSADALOM FELTÖRÉSÉT, FELBOMLASZTÁSÁT (vagyis a Vízöntő-korszak előkészítését) a 16-tól a 20-ig századig VALAKI(K)NEK MINDENKÉPPEN EL KELLETT VÉGEZNIE ! Csak az volt a kérdés, hogy KINEK és HOGYAN !

Hogy ezt végül a zsidók végezték el, oly fájdalmasan és tengernyi szenvedés árán, annak megvan a maga oka; és ez az ok a 4.-től a 16-18. századig regnáló judeokereszténység ember- és világfelfogásában és vallásos gyakorlatában keresendő!

Tehát foglaljuk még egyszer össze, hogy miről is van itt szó: a Kr. e. 198-tól Kr. u. 1962-ig terjedő Halak-korszakban az emberiségnek AZ ÖNFELÁLDOZÁS képességét kellett volna kifejlesztenie, vagyis az EGORÓL, A MATERIALISTA-VALLÁSOS AGYTUDAT SÖTÉTSÉGÉRŐL ÖNKÉNT LE KELLETT VOLNA MONDANIA, HOGY A SZÍVTUDAT VAGY LÉLEKTUDAT ( JÉZUS KRISZTUS )ÁTVEGYE A SZEMÉLYISÉG VEZETÉSÉT ! - Kedves Barátaim, ennyi a gnózis, ennyi az eredeti kereszténység!

Ugye érthető ezek után, hogy az eredeti kereszténységnek sohasem lehet KÜLSŐ templomot emelni? hogy sohasem lehet rá egyházi-papi testületet kialakítani, államilag garantált fix fizetéssel és nyugdíjjal? hogy soha nem lehet ledoktorálni belőle summa cum laude? és hogy sohasem lehet ezt a Belső Istent a szektáknál szokásos érzelmi zsarolás tárgyává tenni? ( Folytatom )
A világkorszakok ismerete alapvető fontosságú mindazoknak kereső-kutató embereknek, akik már túlléptek a HAGYOMÁNYOS VALLÁSOSSÁG fázisán!

Jóllehet a hagyományos vallásosság még bizonyos alacsonyabb szellemi szinten lévő embereknek fontos, mert még CSAK ez tartja őket valamilyen erkölcsi színvonalon, mégis meg kell állapítani, hogy a tömegnek és tudatlan vezetőinek vallási gyakorlata valójában több kárt okoz, mint hasznot.

Miért? Mert az egyszerűen RÉGI, mert nem aktuális!

Az utóbbi 1800 évben, tehát a Halak-korszakban kialakult a katolikus és ortodox egyház szertartása például közvetlenül a BRAHMANIZMUSBÓL származik, vagyis a Bika-korszakból! A brahmanizmus meg követlenül az atlantiszi fehér- és feketemágia templomi szertartásainak a keveréke, mely az Oroszlán- és a Szűz-korszak jellemzője volt!

A problémát viszont épp az okozza, hogy a tömeg, tudatlan vezetői miatt, sóbálványként áll a mindenségi megnyilvánulás aktuális lépcsőfoka, vagyis a Vízöntő-korszak előtt! Mert aki VISSZAFORDUL, aki állandóan a múltat bámulja, a múlthoz ragaszkodik, a múlt isteneiben hisz, az testileg-lelkileg MEGKÖVESEDIK, vagyis sóbálvánnyá válik.

A modern emberiségünk tragédiája éppen ez: értelmileg hiába nőtt fel a Vízöntő-korszak követelményeinek megértésére, ÉRZELMILEG mégis rendkívüli módon a múlthoz kötött, "hála" a kelet-nyugat minden templomában napi rendszerességgel végrehajtott atlantiszi feketemágus szertartásoknak, melyeknek éppen a tömeg ÉRZELMI FOGLYUL EJTÉSE a célja!

Ezért alakulhatott ki pl. egy tudathasadásos "vallásos" értelmiségi réteg is, amelynek nagyon jó felfogó képessége van, tájékozott a társadalom- és természettudományokban, de ÉRZELMI ÉLETE még mindig a középkori vallásosság szintjén van!

Közben persze a Vízöntő aktuális sugárzásai napról-napra erősödnek! Ez a sugárzás aztán minden Halak és korábbi korszakra jellemző életformát felbomlaszt, még akkor is, ha ezt életmódunkkal és gondolkodásunkkal naponta próbáljuk letagadni!

A VÍZÖNTŐ UGYANIS A TELJES ELANYAGTALANODÁS KORSZAKA LESZ, kedves Barátaim! Ha tetszik, ha nem, az emberiségnek egy magasabb dimenzióba kell lépnie, MERT A FÖLDÜNK 2012 DECEMBER 21-ÉN BEFEJEZI A HÁROMDIMENZIÓS MEGNYILVÁNULÁSÁT!(Folytatom)
Tehát: a mi európai kultúránk a görög-római materializmus + a héber materializmus + a keresztény materializmus óta folyamatos válságban van! Ez a három riherongy, lélekgyilkos álkultúrkör ugyanis MINDIG CSALÁSSAL, HAZUGSÁGGAL, GYILKOSSÁGOKKAL KERÜLT HATALOMRA! Mindig a különböző hun-magyari népek kiirtásával, kultúrkincsük ellopásával és történelemhamisítással igazolták a saját nem létező "kultúrfölényüket"!

Gondoljunk csak az etruszk-magyarok kiirtására Kr.e 500-200 között az itáliai félszigeten, miután a latin-latrina sátánfajzatok mindent elloptak tőlük, a császári bíborpalásttól egészen a betűírásig, el kezdték a latinok meghamisítani a történelmüket, amelyet Titus Liviusra bíztak. De ő se tudta ezt tökéletesen megoldani, ezért az ő könyvei is nagyrészt "elvesztek" - nehogy má' kiderüljön pl., hogy Róma alapításához semmi közük sincs a latinoknak.

Vagy beszéljünk a FILISZTEUS-PALESZTIN MAGYAROKRÓL? Beszéljünk, hogy KIKNEK AZ ISTENE IRTOTTA-IRTJA KI MIND A MAI NAPIG A TESTVÉREINKET AZ EGYKORI KÁNAÁNBAN? - Mert kánaán volt egykor, amíg a héberek be nem tették a lábukat oda!

- Figyeltek, "keresztény" testvéreim? A TI ISTENEK TETTE ÉS TESZI EZT! A TI ISTENETEK ÁLT ÉS ÁLL MINDIG A HAZUGAK, A CSALÓK, A TÖRTÉNELEMHAMISÍTOK ÉS A GYILKOSOK OLDALÁN! A TI ISTENETEK GYŰLÖLTE ÉS GYŰLÖLI A SZABAD ÉLET MINDEN MEGNYILVÁNULÁSÁT! A TI ISTENETEK MIATT NINCS MÁR EGY POHÁR TISZTA VÍZ ÉS EGY SZIPPANTÁSNYI TISZTA LEVEGŐ SEM A FÖLDÖN! A TI ISTENETEK MIATT KELL AZ EMBERISÉGNEK SZÓ NÉLKÜL ELTŰRNIE A TUDOMÁNYOSAN MEGSZERVEZETT EMBERNYÚZÁST ÉS KIZSÁKMÁNYOLÁST! MERT A TI ISTENEK MINDIG JÁMBOR ÉS ELNÉZŐ VOLT A PUSZTÍTÁS ÖRDÖGFATTYAIVAL SZEMBEN, ELLENBEN MINDENT MINDENKINÉL HETEDÍZIGLENIG MEGTOROLT, HA VALAKI MEGKÉRDŐJELEZTE, HOGY... Ő JÓ!

Igen, Ő a jó, és ezért a "keresztények" is különösen kitűnnek a jóságukkal. Mert mindig amikor ERŐTLEN humanizmust kell mutatniuk, ők mindig élen járnak! És ezért az aktuális hatalom mindig is megsimogatja a buksijukat.

És megkapják érte a piros pontokat is: "Csak szövegeljetek tovább, ti NEM VAGYTOK VESZÉLYESEK, csak levezetitek a gőzt! Csak végezzétek el a teológiát summa cum laude, héber nyelvből és történelemből. Csak nézzetek mindent a szeretett cionista istenetek szemüvegén át, aki egyetlen zsidó fiát küldte megváltóul, hogy AKI MÉG EDDIG NEM VOLT ZSIDÓ, AZ ZSIDÓ LEGYEN! Hogy akinek eddig még normális érzelemvilága volt, most az egyetlen szerelmetes Jézusunkkal zsarolható legyen!

Evvel a zsidó isten által kreált, zsidó Jézussal - AKI SOHASEM LÉTEZETT ! - ejtették fogságba, degenerálták el kétezer év óta AZ EGÉSZ EURÓPAI KULTÚRÁT ! Ezért menetel feltartott kézzel AZ EGÉSZ FEHÉR FAJ a biztos pusztulásba! Ezért olyan erőtlen riherongy buzi, kappanhangú, papgáboros, szófosó,impotens cselekvőképtelen minden fehér férfi!

Mert a zsidó isten vezeti! Mert a zsidó istennek áltudománya, álművészete, álvallása az európai ember kultúrájának minden elemét áthatja, egészen a véréig! Már el sem tudja képzelni, hogy mi a szabadság, mert már ezt is csak a zsidó istenséghez imádkozva reméli elnyerni.

A szabadság azonban ott kezdődik, kedves Barátaim,hogy ITT ÉS MOST ( nem holnap vagy holnapután )KI MEREM MONDANI A BELSŐ TÖRVÉNYSZÉKEM ELŐTT, HOGY SEM MUNKÁVAL, SEM TANULÁSSAL SOHA TÖBBÉ NEM TÁMOGATOM EZT A SÁTÁNI VILÁGRENDET, MERT CSAKIS A TELJES SZABADSÁG ÁLLAPOTÁBAN VAGYOK HAJLANDÓ ÉLNI!
Üdvözlet Mindenkinek!

Tehát: az emberiség történetében a spirituális szemléletmód eltűnése szorosan összefügg azzal, gyermeknevelés alapelveit teljes figyelmen kívül hagyták!

Ugyanis LÉLEKKEL A GYERMEKET MINDIG A NAGYSZÜLŐ TÖLTI FEL!( Olykor a dédszülő is.) Mert megint a szeretet az, kedves Barátaim, amely már az emberi élet indulásakor abszolút hiánycikknek számít! Ekkor a kicsiny, esendő testben lévő Lélek nem elégszik meg csak a szülői szeretettel, amely a természetösztönből magyarázható, hanem TISZTA, ÉRDEK NÉLKÜLI SZERETET UTÁN IS VÁGYAKOZIK, AMELY AZ EREDETI FÉNYPARADICSOM EMLÉKE!

EZT AZ ÉRDEK NÉLKÜLI SZERETETET KÖZELÍTI MEG LEGJOBBAN A NAGYSZÜLŐK SZERETETE AZ UNOKÁIK IRÁNT.

A régi lelki kultúrákban ezért a nagyszülők voltak a gyermekek és gyermekközösségek szellemi-lelki vezetői. Az, hogy ki volt erre a szerepre alkalmas, életkor és intelligencia függvénye volt.

Egy felnőtt embernek ugyanis először el kellett érnie egy bizonyos életkort, mert 50-55 ÉVES KORA ELŐTT A FÖLDI EMBER SEMMIKÉPPEN SEM ÉRETT MÉG A GYERMEKNEVELÉSRE!

És ez a tény annyira triviális, annyira magától értetődő, hogy NINCS A GALAXISUNKBAN EGYETLEN MAGASABBAN FEJLETT CIVILIZÁCIÓ SEM, AMELY NE EZT AZ ELVET ALKALMAZNÁ! Jóllehet ott mások az életkorok dimenziói.(Általában 800-1000 év az átlagéletkor.)

Így mindig is világos volt - kivéve minket, földieket -, hogy a fiatal felnőtteket nem szabad leterhelni a gyermekgondozás és -nevelés nyűgjeivel, különösen azért nem, mert egy jogilag felnőttnek számító személy 21-49 éves kora között TUDJA CSAK EGYÁLTALÁN MEGTALÁLNI AZ ÉLETÉNEK A CÉLJÁT!

Az, hogy 14 év körül kifejlődik az asztráltest (nemi érés) meg 21 év körül a mentáltest (a független gondolkozás kezdete), még nem jelent semmit! Utána még egy hosszú kereső, kutató, tapasztalatszerzési út következik, amelynek végén - jó esetben - az ember LELKI ÉRTELEMBEN IS FELNŐTT LESZ, VAGYIS ÖNNÖN LÉNYE INTELLIGENSEN BE TUD ILLESZKEDNI A VILÁGEGYETEM EGYSÉGÉBE.

Mivel a vallásos-materialista és a tudományos-materialista társadalmak 13.000 éve csak a felszínt látják, azt hiszik, hogy egy személy, aki testileg felnőtt, már RÖGTÖN FELELŐSSÉGET IS TUDNA VÁLLALNI A GYERMEKEIÉRT, A TÁRSADALOMÉRT, A KÖRNYEZETÉÉRT STB. Ez azonban nincs így, kedves Barátaim!

Minden lelki kultúrában ezért határozottan külön választják az utódnemzést vállalók csoportját a gyermekeket gondozók-nevelők csoportjától.

Ez azonban nem jelenti azt természetesen, hogy valami falanszter-társadalomszerűen erőszakkal elszakítják a szülőktől a gyereket - nem. A szülő továbbra is a gyermeke mellett élhet, ameddig csak akar, teljes szívéből szeretheti őt, együtt játszhat, tevékenykedhet vele stb.,DE NEM KELL ÉRTE FELELŐSSÉGET VÁLLALNIA! - Mecsoda különbség, kedves Barátaim!

Felelősséget ugyanis csak a gondozók-nevelőknek kell vállalni, akik erre már minden szempontból MEGÉRETTEK.

4. az oktatás

Materialista világkorszakunkban az oktatás nem más, mint az emberi lélek robotgéppé silányítása. A szegény gyerek jól-rosszul bemagolja az anyagot, amelyet aztán jól-rosszul visszaböfög, végül pedig tanárok jól-rosszul értékelik a tananyagnak mondott megemészthetetlen hányadékot, vagyis ÍTÉLKEZNEK FELETTE!

Látjátok, kedves Barátaim, ezért mondják sokszor a fejlettebb civilizációkból ideérkező fénytestvéreink, hogy a mai Föld nem más, mint egy bolondokháza!

Mert vajon a 3 év óvoda + 8 év ált. isk. + 4 év középisk. + 5 év egyetem + az istentudja hanyadik postgraduális képzés után A TANÁROK FELTETTÉK-E, FELTEHETTÉK-E EGYSZER, CSAK EGYETLEN EGYSZER IS A TANULÓKNAK AZT A KÉRDÉST: " ÉS TI MIT SZERETNÉTEK IGAZÁN TANULNI?"
Az ótestamentum egy vagy több istenéről.

Nos, AZ EREDETI SUMÉR MITHOSZ arameusra majd héberre való átültetésénél felmerült néhány probléma. Például az, hogy a sumér mithoszok mind asztrális mithoszok voltak ( mint minden normális ókori népnél ), vagyis AZ EMBERISÉG ÚTJÁRÓL BESZÉL KÜLÖNBÖZŐ CSILLAGVILÁGOKON ÉS ASZTROLÓGIA KORSZAKOKON KERESZTÜL! Ezt persze eléggé nehezen lehetett aktuál-politizálni és a vér-faj-kultusz központi tárgyává tenni.

Egyébként a héber Tóra maga sohasem tagadta, hogy az emberiség "sok istentől" származik: " Kezdetben Elohim teremTETTÉK az Eget és a Földet."

Elohim, vagyis Istenek, így többesszámban, elég egyértelmű utalás a FÖLDÖNKÍVÜLI TEREMTŐKRE, AKIK ANNAK IDEJÉN TERRAFORMÁLTÁK A FÖLDÜNKET.

Az igazi bajok csak az úgynevezett "keresztény" bibliafordításoknál kezdődtek, amikor is egyetlen fiktív zsidó isten uralma alá kellet vonni, mind az ó-, mind az újtestamentumot.

Miért? Azért, MERT ENÉLKÜL NEM LEHETETT VOLNA A JUDEOKERESZTÉNYSÉG A VILÁGTÖRTÉNELEM LEGAGRESSZÍVEBB, LEGFANATIKUSABB, LEGLÉLEKGYILKOSABB VALLÁSA!

Sokan úgy gondolják, hogy az Iszlám a legfanatikusabb vallás - ez tévedés! Ha csak összeszámolnánk az utóbbi 1400 évben a két vallás okozta áldozatok számát, akkor elég meglepő adatot kapnánk: kb. százszor annyi lenne a "keresztények" okozta gyilkosságok száma!

Másrészt az Iszlám sohasem tekintette a kereszténységet ellenségnek, csak idősebb testvérnek, az iszlám országokban ezért a keresztények mindig békésen élhettek, ha megfizették a fejadót. - Fordítva ez egészen a 19. századig elképzelhetetlen volt!

- A második kérdésedre: Természetesen nem lesz semmiféle pokol és hozzá még egy hollywoodi horror-akciófilm keretében megrendezett sírás és fogcsikorgatás, a szeretet egyetemes elve ezt kizárja - DE! Az már megint más kérdés, hogy a lélek, vagyis a személyiség, a fizikai teste levétele után, HOGYAN SZEMLÉLI A KORÁBBI ÉLETÉT!

Különböző lehetőségek vannak:

1. Ha a lélek a korábbi életében(szerepében) materialista volt. Ekkor nagyon hosszú idő kell neki, hogy az asztrális világban öntudatra ébredjen. A materialista tudatú lélek ugyanis AZT VÁRJA EL, HOGY A TÚLVILÁGON NINCS SEMMI! Az ilyen lélek kezdetben a legtöbb időt álomállapotban tölti, majd amikor felébred ( legtöbbször a fénylények inspirációjára ),azt a megdöbbentő felfedezést teszi, hogy A LÉTE ÉS TUDATA FÜGGETLEN A LEVETETT FIZIKAI TESTÉTŐL!

Ez a felismerés azonban egy öntudatos materialista számára legtöbbször egyáltalán nem hoz felszabadulást, ellenkezőleg: A SÚLYOS ÖNVÁDDAL, SZEMREHÁNYÁSSAL ÉS BŰNTUDATTAL ILLETI SAJÁT MAGÁT! Miért? Azért, mert ahogy a lélek panorámaszerűen VISSZATEKINT AZ ELŐZŐ ÉLETÉRE, látja és érzi !, hogy pusztán a materialista lelki alapállásából mennyi fájdalmat okozott másoknak.

Ilyenkor a lélek MAGA ÍTÉLI EL SAJÁT MAGÁT ( persze csak akkor, ha Ő SAJÁT MAGA ezt szükségesnek érzi! ), amely sokkal szörnyűbb ítélet, mint a fizikai világban végrehajtott minden nevetséges tárgyalás, ítélet, kivégzés stb.

De, kedves Barátaim, nem kell megijedni! A LÉLEK BÁRMELYIK PILLANATBAN LEÁLLÍTHATJA A BŰNHŐDÉS FOLYAMATÁT ( hiszen maga indította el azt ) ÉS ÖNTUDATRA ÉBREDHET A FÉNYBEN, OTT, AHOL MINDIG IS VOLT!

( A Lélek halál utáni útjának különböző lehetőségeiről majd az emberi életszakaszok elemzésénél részletesebben kitérek. )
Most csak egy kérdésről szeretnék még egy kicsit részletesebben írni: az emberiség eredetéről.

Nos, bizonyára Ti is hallottátok azt a réges-régi bölcs megállapítást, miszerint minden kérdésben benne van a válasz. Meg azt is, hogy minden kérdés a kérdező személyéről tanúskodik.

Egy jól feltett kérdés ezért akár kulcs is lehet arra, hogy a kérdező személyében alapvető változásokat indítson el és felnyissa a szemét olyan dolgok iránt, amely előtt korábban vakon ment el.

Ha tehát egyszer azt kérdeznétek: "Hogyan KERÜLT az emberiség a Földre?", akkor ebben a kérdésben minden lényeges válasz benne lenne és nagyon könnyű volna Nektek - nem nekem - megválaszolni!

Ellenben ha azt kérdeznétek, hogy mikor és hogyan jött létre az emberiség a Földön, akkor a magyarázat elég hosszúra fog nyúlni és a megoldás egyenlőre RAJTATOK KÍVÜL keresendő!

Mert ahhoz, hogy VALÓBAN megértsük az emberiségünk eredetét, ismerni kellene (1.) a VALÓDI kozmológiát, (2.) a VALÓDI antropológiát és (3.) a Lélekbe bezárt transzcendens isteni tervet!

Ezekről itt a fórumon, gondolom, ezt Ti is megértitek, csak utalásszerűen lehet beszélni.

Tehát: A mi világegyetemünknek egyik alapvető jellegzetessége a dualitás - vannak olyan világegyetemek, amelyek nem duálisak, ahol még idő sincs -, ez azt jelenti, hogy minden forma-megnyilvánulásnak, erőnek, rezgésnek stb-nek megvan a maga KIEGÉSZÍTŐ PÁRJA – de nem az ellentéte!

A mi világegyetemünkben tehát, ha AZ EGÉSZ, A LÉLEK, meg akar nyilvánulni, VAGYIS MEGTAPASZTALNI AZT, AMIT MINDIG IS TUDOTT ÉS TUDNI IS FOG, részekre kell osztania magát. Először legalább két részre, aztán sok részre, aztán SZÁMTALAN részre!

Miért? Azért, mert a Lélek részei is Egészek, önálló és önalkotó tulajdonsággal vagyis KORLÁTLAN teremtő képességgel rendelkeznek! Ha ez nem így lenne, akkor csak egy halott, gépies világegyetemben élnénk, ahol a „teremtő”, a „vezér” valami technológián keresztül irányítaná a rabszolgateremtményeit.

Csakhogy a Lélek MAGA A SZERETET, ami azt jelenti, hogy MINDIG A TEREMTMÉNYEI SZABAD AKARATA ÁLTAL FEJEZI KI ÖNMAGÁT. Éppen ezért a Teremtőt és a Teremtményeit SOHASEM LEHET ELVÁLASZTANI EGYMÁSTÓL! Egymást kölcsönösen feltételezik.

A Teremtmények ezért, mivel egyben Teremtő(k) is, MINDIG TOVÁBB TEREMTENEK; azok teremtményei aztán még tovább, aztán még tovább stb...

A Teremtmény-Teremtők két legfontosabb teremtőképessége 1. A SZERETETKÉPESSÉG ÉS 2. A GONDOLKOZÁSI KÉPESSÉG.

Ha a Teremtmény-Teremtők teremtményei a mi világegyetemünk fejlődési fázisában eljutnak arra a szintre, hogy az arkangyali és angyali élethullámok életének megtapasztalása után VÁGYNAK MEGTAPASZTALNI CSAK A FIZIKAI TESTBEN MEGTAPASZTALHATÓ ÉLMÉNYEKET IS, akkor egy megfelelő naprendszer megfelelő bolygóján, A Galaktikus és Magasabb Tanácsok engedélyével, beindítják az adott bolygó TERRAFORMÁLÁSÁT, vagyis lakhatóvá tételét.

Erre azonban, kedves Barátaim, nem kell évmilliókat várni, mert ez NÉHÁNY NAP ALATT MEGTÖRTÉNIK. Mert azt, hogy belélegezhető levegő legyen, meg hogy az ásvány-, növény- és az állatvilág harmonikusan illeszkedjék a BETELEPÍTETT EMBERCSOPORT testi, lelki és tudati színvonalához, a Teremtők, a maguk magasabb képességeivel, szinte pillanatok alatt meg tudják oldani.

Ha most ezek után csak a mi Földünkre és emberiségünkre koncentrálunk, akkor megállapíthatjuk, hogy a mi bolygónk egy nagyon alacsony rezgésű fejlődési terület. Ez azt jelenti, hogy a galaxisunk többi részéhez képest a mi Földünk mintegy KARANTÉNBAN VAN ZÁRVA, mivel a földönkívüli Fénycivilizációkkal semmi KÖZVETLEN kapcsolata nem lehet!

Miért van ez így? Azért, mert a mi bolygónk GYŰJTŐHELYE A MENTÁLISAN MEGZAVARODOTT ENTITÁSOKNAK!

Említettem, hogy a MENTÁLIS VAGY GONDOLKODÁSI KÉPESSÉG az egyik legfontosabb isteni adomány, amellyel egy Teremtmény-Teremtő egyáltalán rendelkezhet – feltéve, ha SZERETETKÉPESSÉGÉVEL EGYÜTT HASZNÁLJA!

Az ősmúltban azonban az emberiségünknek azon része, amely az atlantiszi kultúrát, az ókori kultúrákat és a mi modern kultúránkat is romba döntötte – UGYANAZOKRÓL VAN SZÓ! - , valamikor egy nem-földi szupercivilizáció elitjéhez tartoztak, mégpedig a MALDEK bolygó vezetőségéhez.

A Maldek a mi Naprendszerünk egyik bolygója volt és a Mars és a Jupiter között keringett. Ez az elit fokozatosan ellenőrzése alá vonta azt a csodálatos bolygót a rajta lévő nagyon fejlett kultúrájú emberiséggel együtt. Az elit itt egy totális gondolatellenőrző-rendszert vezetett be – ugye milyen ismerős ez ? - , amely az ottani emberek fejének elülső vagy hátsó részébe beültetett chip segítségével tudott működni.

Így aztán, ha az ottani lakosoknak pl. akárcsak MENTÁLIS SZINTEN IS kritikus gondolatképet alkottak az elit népnyúzó politikájával szemben, akkor a chipáramkör automatikusan működésbe lépett és lebénította, mozdulatlanná tette a kritikus gondolatokat alkotó embert.

Később ez az elit, számtalan más szörnyű kísérletbe kezdett, pl. klónozás révén megalkotta TÖKÉLETESEN AKARATNÉLKÜLI EMBERT, vagyis az ideális rabszolgát, amelyet MÁR bechipezni sem kell!

Maldek végzete pedig az lett, hogy a tűzkristályok energiáját nukleáris rakéta formájában akarták más bolygók civilizációi ellen fordítani, de mielőtt kilőtték volna őket, az a roppant mennyiségű tűzkristály-energia saját bolygójukat pusztította el a rajta lévő emberiséggel együtt.

Emiatt a robbanás miatt alakult ki aztán kb. 30.000 évvel ezelőtt az aszteroida-övezet a Mars és a Jupiter pályája között.

Nos, a Galaktikus Tanács ezen esemény után úgy döntött, nem engedi többé, hogy ilyen tragédia még egyszer a előfordulhasson. ( Jó lehet, a szabad akarat törvényét neki is figyelembe kell venni. )

Ezért azt az elitet, amely a katasztrófát okozta + a benne vakon hívő emberiséget egy háromdimenziós, alacsony rezgésszámú bolygóra hozták, amely TELJESEN EL LETT KÜLÖNÍTVE MAGASABB DIMENZIÓJÚ TESTVÉR-CIVILIZÁCIÓKTÓL , TEHÁT AZ ELIT NEM ZAVARHATJA MEG TÖBBÉ A KOZMIKUS RENDET.

És ők mindaddig itt a Sanon ( galaktikus nyelven ezt a bolygót San-nak nevezik ), a Földön fognak tartózkodni, amíg a MENTÁLIS TEREMTŐKÉPESSÉGÜK ÚJRA ÖSSZE NEM KAPCSOLÓDIK A SZERETET KÉPESSÉGGEL!
Üdv Mindenkinek!

Tehát: A zsarnok és féltékeny istenek, akik Atlantisz és Lemúria pusztulása után irányítják az emberiséget, csak olyan látszatkultúrát engedélyeztek, amely ABSZOLÚT NINCS HARMÓNIÁBAN A KOZMOSSZAL!

Azonban a kozmoszt, és éppúgy a Naprendszert és a Földet is, kedves Barátaim, SUGÁRTÖRVÉNYEK irányítják! Az állatövi asztrális kozmosz tizenkét idealizációs ereje tölti fel minden pillanatban a Napunkat, a Földünket de éppúgy A LELKI VAGY ASZTRÁLIS TESTÜNKET IS energiával.

A születés pillanatában tehát a lelki vagy asztrális testünk olyan rezgési képletet fog mutatni, ahogy az állatövi makro- ÉS mikrokozmosz éppen áll! Ez a helyzet az újszülött szempontjából azért kulcsfontosságú, mert a KÖLDÖKZSINOR ELVÁGÁSA PILLANATÁBAN A GYERMEK LEVÁLIK AZ ANYA ASZTRÁLIS TESTÉRŐL ÉS ÖNÁLLÓ ASZTRÁLIS ÉLETET KEZD ÉLNI, MELYNEK ALAPHANGJÁT EGÉSZ ÉLETÉRE AZ ASZTRÁLIS ELKÜLÖNÜLÉS TÉR-IDŐ PILLANATA HATÁROZZA MEG!

A névadás a régi lelki kultúrákban természetesen ezt tudatosította.

Azonban azt is jól tudták, hogy az asztrális kozmosz NEM VÉGZETSZERŰ SORSOKAT ÉS ESEMÉNYEKET ÍR ELŐ, hanem éppen ellenkezőleg: ÖNISMERETHEZ SEGÍT, kedves Barátaim, ÖNISMERETHEZ SEGÍT!

Önismeret nélkül ugyanis teljes képtelenség, hogy az ember felnőtt, önálló, önalkotó lény legyen! Teljes képtelenség, hogy a sorserők alapvető ismerete nélkül ÖNÁLLÓ ÉS TELJESEN SZABAD DÖNTÉS HOZZON A SZEMÉLYES VAGY A VILÁG SORSÁT BEFOLYÁSOLÓ KÉRDÉSEKBEN!

3. a gyermeknevelés

Miután az újszülött leválik az anya asztrális testéről, a baba önálló ÉRZELMI ÉLETET kezd élni. Az ezután kezdődő 7 éves periódusban azonban a gyermek ÉTERTESTE még az anyához van kapcsolva, vagyis a gyermek életenergiáinak egy részét még mindig az anyától kapja.( De az apától is kap, ha szeretetteljes a viszony. )

A gyermekek TESTÉNEK ez sokszoros szülőfüggősége aztán a mi spirituálisan súlyosan retardált emberiségünkben azt tévképzetet alakította ki az utóbbi 13.000 évben, hogy A GYERMEKET A SZÜLŐKNEK KELL NEVELNIE!

Nem, kedves Barátaim, A NAGYSZÜLŐKNEK KELL NEVELNIE!!!
Üdvözlet Mindenkinek!

Tehát: MINDEN GYERMEK SZÜLETÉSE A LEGMAGASABB RENDŰ FÉNYPARADICSOM ( A FÖLDI MENTÁLIS TERÜLETEK ) ENTITÁSAINAK ÉLŐ MEGNYILVÁNULÁSA, MELYET JÉZUS KRISZTUS KERESZTÁLDOZATÁNAK NEVEZZÜK.

Ez azt jelenti, hogy MINDEN inkarnáló lénynek ÖNKÉNT ÉS SZABAD AKARATBÓL kell lemondani ideiglenesen az örök és hallhatatlan mennyei létállapotáról, hogy a sötétség és a tudatlanság durvaanyagi világában a FÉNYT ( A SZERETETET, BÖLCSESSÉGET, IGAZ ISMERETET ) TERJESSZE!

Értik, kedves Barátaim, MINDENKI, MINDENKI ISTEN EGYSZÜLÖTT FIA, nemcsak néhány kiválasztott! Csak a földi emberi tudat sötétsége és az ebből következő szeretetlensége és bálványimádó ösztöne miatt akar a személyes ego állandóan ELKÜLÖNÜLNI AZ EGÉSZTŐL és valami történelmi személyt vagy tárgyat isteníteni, hogy a saját VÉLT hiányosságait ezekkel elfedje.

Más kérdés azonban, hogy a fényparadicsomból alászálló lelkeknek 99%-a TELJESEN ELVESZÍTI AZ EREDETI HAZÁJÁNAK MÉG A TUDATALATTI EMLÉKÉT IS! A mai emberiségnek a legnagyobb része ugyanis még egy lelki ( nem testi, földi ) tapasztalati út elején jár, ahol sok embernek MÉG NEGATÍV SZEREPET KELL ELJÁTSZANIA. De ezt a negatív szerepet ( de a pozitívat is ) csak akkor tudja a lélek valóságosként érzékelni, HA IDEIGLENESEN ELVESZÍTI AZ EMLÉKEZETÉT!!!

Érthető már, kedves Barátaim, hogy olyanok, mint gonosz, sátán, pokol, kárhozat, bűn, szenvedés, halál és pusztulás NEM LÉTEZIK!

Érthető már, hogy ezek a negatívumok csak egy korlátozott tudatállapot ÉRZÉKSZERVI ILLÚZIÓI! Mert ha ezek a negatívumok VALÓBAN léteznének, akkor éppen a mindenütt jelenlévő és mindent átható EGYET tagadnánk meg, vagyis ÖNMAGUNKAT!

2.a névadás

Egy újszülött névadása olyan, mint amikor egy hangszert egy alaphanghoz hangolnak: vagyis a választott rezgési képlet határozza meg az egész eljövendő megnyilvánulást.

A lelki kultúrákban ezzel az elemi ténnyel mindig is tisztában voltak, ezért az újszülött határozottan NEM A SZÜLŐK AGYÁBÓL KIPATTANT NEVET VETTE FÖL! Hanem a neve azt a rezgési képletet tükrözte, ahol az asztrális kozmosz születése pillanatában állt!

Így hajdanában már egy bemutatkozás is elég volt, hogy megtudják, ki áll velük szemben.

( Folytatása következik )
Üdvözlet Mindenkinek!

Tehát: Hogyan juthatott az emberiség ilyen mélységes spirituális tudatlanságba? Hogyan lehetséges, hogy a nagy semmit-tudás önhitt gőgjével felfuvalkodva, emberi fajunk az egész bolygót a teljes megsemmisülés szélére kormányozta? Hogyan lehetséges, hogy a civilizációnk a legrákosabb daganata lett galaxisunk megszámlálhatatlan életközösségének? És hogyan lehetséges az, hogy az emberiség erről SEMMIT NEM TUD ??? – mert NEM AKAR róla tudni.!

Nos, miután Atlantisz és Lemúria kölcsönösen megsemmisítette egymást, és az emiatt beinduló tektonikus lemezmozgások meg a nukleáris tél miatt ( melyet persze egyszerűen csak jégkorszaknak neveznek ), az akkori emberiségnek kb. 90%-a kipusztult, a maradék meg visszasüllyedt egy primitív kőkorszaki állapotba, vagyis KOZMIKUS EMLÉKEZETÉT TELJESEN ELVESZTETTE !

Aztán EZ A SÚLYOSAN LÉLEKKÁROSODOTT EMBERISÉG, az önfenntartási ösztöne miatt, a Bika-, a Kos- és Halak-korszakban újra különböző LÁTSZATKULTÚRÁKAT épített fel, melyek még rossz viccként sem hasonlíthatók az egykori atlantiszi és lemúriai szakrális civilizációkhoz! Az utóbbi 6000 év domináns civilizációi ugyanis nem a LELKEN alapszanak, hanem az anyagon, nem a BELSŐN, hanem a külsőn, vagyis NEM A SZERETETEN ( AZAZ A SZABADSÁG ELVÉN! ), HANEM AZ ERŐSZAKON!

Hogy a civilizációnk mennyire felszínes, azt az ember egyedfejlődésén is tanulmányozhatjuk:

1.a gyermekszületése

Minden valódi szakrális kultúra A SZÜLETÉST GYÁSZKÉNT ÉLTE MEG! Vagyis a halál legmélyebb misztériumaként, ami azt jelenti, hogy MINDEN SZÜLETÉSSEL AZ EGYETLEN SZENT TEREMTŐ, A FÉNY SZÁLL LE AZ ANYAGBA, EGYSZÜLÖTT FIÚKÉNT! A SZÜLETÉS PILLANATA A KERESZTRE FESZÍTÉS PILLANATA, MERT A VERTIKÁLIS FÉNYT CSAK A SZÜLETÉS ÁLDOZATÁVAL LEHET HORIZONTÁLISAN SZÉTÁRASZTANI!

( Folytatása következik )
Űdvözlet minden Igazságot kereső Léleknek!

A mai emberiség a tudatlansága, a valódi önismeret hiánya miatt most már a végmásodperceit éli! Rosszabb helyzetben van mint a korábbi földtörténeti korszakokban, vagyis Atlantisz és Lemúria idején.

Azokban az időkben más volt az alapvető probléma: akkor, különösen Atlantiszban, az érzelmi élettel való visszaélések és bűnök domináltak, először az uralkodó mágus-papi kaszt részéről, majd később az egész nép részéről is.

Az a mérhetetlen HATALOMVÁGY, amely minden akkori vezető férfi solar plexus (hasi csakra)-rendszeréből feltört, halálos csapást mért az addig alapvetően NŐ-ELVŰ kultúrára.

A mérhetetlen hatalomvágyuk ösztönzésére az atlantiszi feketemágikus papi kaszt Kr.e. 13.000-ben megindította hódító háborúját a Föld leigázására. Ennek azonban csak egyetlen akadálya volt: Lemúria kontinense a Csendes-óceánban.

Lemúria spirituálisan jóval fejlettebb és jóval régebbi volt, mint Atlantisz, de mágikus fegyverek készítésében elmaradt mellette. Ennek ellenére mindkét fél készült a végső összecsapásra.

Az a terület, ahol aztán egymás ellen legtöbb NUKLEÁRIS FEGYVERT BEVETETTÉK, mai is látható: Arizona, Nevada és New Mexico sivataggá lett tájai!

Hát senkinek sem tűnt fel eddig, kedves Barátaim, hogy az ezen a tájon végtelen számban megjelenő ( és a vadnyugati filmeknek állandóan hátteret adó ) bizarr szikla- és hegyformák semmiképpen sem alakulhattak ki természetes körülmények között? Hogy csak egy rendkívül erős nukleáris robbanássorozat ( a hiroshimainak kb. az egymillószorosa )tudja csak ilyen csöpögősre olvasztani a kőzetet több tízezer négyzetkilométeres területen?

Az indiánok mindig ÉREZTÉK ezt. Azért tartották és tartják mai is szentnek ezt a tájat. Miért? Azért, mert itt tudnak TISZTÁN EMLÉKEZNI!

Az európai ember azonban már régen elvesztette a tiszta emlékezés képességét. Ő csak a rögeszmékkel tud kelni és feküdni. Csak a nagyagy asszociációs mezői által kialakított szürke, sivár teológiai vagy tudományos világképben érzi otthon magát: vagyis lelkileg teljesen halott lett!
( Folytatása következik )